30789/05

CONSEIL   DE L’EUROPE   COUNCIL   OF EUROPE   COUR EUROPÉENNE DES DROITS DE L’HOMME   EUROPEAN COURT OF HUMAN RIGHTS   EMBERI JOGOK EURÓPAI BÍRÓSÁGA   MÁSODIK SZEKCIÓ   RÓZSA kontra MAGYARORSZÁG ÜGY   (30789/05. sz. kérelem)   ÍTÉLET   STRASBOURG   2009. április 28.   Ezen határozat az Egyezmény 44. Cikkének 2. bekezdésében foglalt   körülmények beálltával válik véglegessé. Szerkesztői változtatás alá eshet.   RÓZSA kontra MAGYARORSZÁG ÍTÉLET   A Rózsa kontra Magyarország ügyben,   Az Emberi Jogok Európai Bírósága (Második Szekció) Kamaraként   tartott ülésén, melynek tagjai voltak:   Françoise Tulkens, Elnök,   Ireneu Cabral Barreto,   Vladimiro Zagrebelsky,   Danutė Jočienė,   Sajó András,   Nona Tsotsoria,   Işıl Karakaş, bírák   és Sally Dollé, Hivatalvezető,   2009. április 7-i zárt ülésén lefolytatott tanácskozását követően   az azon időpontban elfogadott alábbi ítéletet hozza:   AZ ELJÁRÁS   1. Az ügy alapja egy, a Magyar Köztársaság ellen benyújtott kérelem   (30789/05. sz.), amelyet az emberi jogok és alapvető szabadságok   védelméről szóló egyezmény („az Egyezmény”) 34. Cikke alapján két   magyar állampolgár, Rózsa Ferenc és Rózsa István („a kérelmezők”) 2005.   augusztus 8-án terjesztett a Bíróság elé.   2. A kérelmezőket Kelemen T., Tatán praktizáló ügyvéd képviselte. A   Magyar Kormányt („a Kormány”) dr. Höltzl Lipót Képviselő képviselte az   Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumból.   1. A kérelmezők azt állították, hogy az Ítélőtábla és a Legfelsőbb Bíróság   keresetindítási jogot (locus standi) megtagadó határozatai megsértették az   Egyezmény 6. Cikkének 1. bekezdése alapján számukra implicite   biztosított, bírósághoz forduláshoz való jogot.   4. 2007. szeptember 20-án a Bíróság úgy határozott, hogy közli a panaszt   a Kormánnyal. Az Egyezmény 29. Cikkének 3. bekezdése alapján úgy   döntött, hogy a kérelem érdemét és elfogadhatóságát együttesen vizsgálja   meg.   5. A kérelmezők és a Kormány is észrevételeket terjesztett elő a kérelem   érdemével kapcsolatban (59. szabály 1. bekezdés).   A TÉNYEK   I. AZ ÜGY KÖRÜLMÉNYEI   6. A kérelmezők – megnevezésük sorrendjében – 1951-ben, illetve 1949-   ben születtek és Budapesten élnek.   RÓZSA kontra MAGYARORSZÁG ÍTÉLET   7. A kérelmezők – megnevezésük sorrendjében – 50%-os, illetve 10%-os   üzletrész-tulajdonnal rendelkeznek a D. Kft.-ben. A Fővárosi Bíróság és a   Legfelsőbb Bíróság határozatai 1998-ban a D. Kft. felszámolását rendelték   el, s az M. Kft.-t jelölték ki felszámolónak.   8. 2001-ben a kérelmezők államigazgatási jogkörben okozott kár miatt   kártérítési pert indítottak a két bíróság ellen, kártérítést követelve a   szerintük jogellenesen elrendelt felszámolás miatt.   9. 2002. december 6-án a Pest Megyei Bíróság elutasította a keresetet,   megállapítva, hogy bár a felszámolás elrendelése jogellenes volt, a   felróhatóság mértéke a két bíróság esetében nem indokolta a kártérítési   felelősség megállapítását.   10. Fellebbezés nyomán 2003. december 11-én a Fővárosi Ítélőtábla   helyben hagyta az elsőfokú határozatot, de megváltoztatta annak érvelését.   Megállapította, hogy a kérelmezők nem rendelkeztek keresetindítási joggal   (locus standi), mivel a gazdasági társaság felszámolás alatt állt, s csak a   felszámolónak volt képessége arra, hogy a társaság nevében pereljen.   11. A kérelmezők felülvizsgálati kérelmet terjesztettek a Legfelsőbb   Bíróság elé. Előadták, hogy követelésük nem a társaság által elszenvedett   valamely veszteséggel volt kapcsolatos. Személyes kártérítést követeltek a   jogellenesen elrendelt felszámolás következtében az üzletrészükben   bekövetkezett értékvesztés miatt.   12. 2005. február 10-én a Legfelsőbb Bíróság elutasította a kérelmezők   kérelmét, megismételve azt az álláspontot, hogy a kérelmezők nem   rendelkeztek keresetindítási joggal (locus standi) az ügyben. Ez a határozat   2005. március 11-én került kézbesítésre.   A JOG   I. AZ EGYEZMÉNY 6. CIKKE 1. BEKEZDÉSÉNEK ÁLLÍTÓLAGOS   MEGSÉRTÉSE   13. A kérelmezők az Egyezmény 6. és 13. Cikke alapján panaszolták,   hogy az Ítélőtábla és a Legfelsőbb Bíróság perindítás lehetőségét tőlük   megtagadó határozatai a bírósághoz forduláshoz való joguk megsértését   jelentették.   14. A Bíróság úgy véli, hogy a panaszt az Egyezmény 6. Cikkének 1.   bekezdése alapján kell vizsgálni, amelynek releváns része kimondja   “Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét ... bíróság tisztességesen tárgyalja … és ...   hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában ...”   RÓZSA kontra MAGYARORSZÁG ÍTÉLET   A. Elfogadhatóság   15. A Bíróság megjegyzi, hogy a panasz nem nyilvánvalóan alaptalan az   Egyezmény 35. Cikkének 3. bekezdése szerinti értelemben. Továbbá   megjegyzi, hogy semmilyen más alapon sem elfogadhatatlan. Ezért   elfogadhatóvá kell nyilvánítani.   B. Érdem   16. A Kormány elismerte, hogy csak a felszámolónak volt képessége   arra, hogy pert indítson a gazdasági társaság által elszenvedett kár   megtérítése iránt. A Kormány szerint azonban a kérelmezők bírósághoz   forduláshoz fűződő joga nem sérült: ha úgy ítélték meg, hogy kárt   szenvedtek azért, mert a felszámoló elmulasztott kártérítést követelni a   felszámolást jogellenesen elrendelő bíróságoktól, akkor pert indíthattak   volna a felszámoló ellen.   17. A kérelmezők fenntartották, hogy ők a társaságuk felszámolását   tévesen elrendelő bíróságok kártérítési felelősségének megállapítását kérték,   akik miatt üzletrészük értéke – így vagyonuk – csökkent. Egy ilyen pert   nem helyettesíthetett a felszámolás alatt álló társaság nevében a felszámoló   által benyújtott kártérítési kereset. Nem állt rendelkezésükre olyan jogi   eszköz, amely biztosította volna, hogy a felszámoló valóban megindít egy   ilyen eljárást. Ha a felszámoló úgy döntött volna, hogy nem indítja meg az   eljárást, az nem keletkeztetett volna automatikus kártérítési felelősséget a   kérelmezők irányába. Mindenesetre abszurd lett volna elvárni a   felszámolótól, hogy kártérítésért perelje azokat a bíróságokat, amelyektől   kijelölése származott.   18. A Bíróság annak megállapításával kezdi, hogy a kérelmezők   perindítási képességének a korlátozását a bírósághoz forduláshoz való jog   szemszögéből kell megvizsgálni. A Bíróság megismétli, hogy a 6. Cikk 1.   bekezdése mindenki számára biztosítja azt a jogot, hogy polgári jogi   jogaival és kötelezettségeivel kapcsolatos igényét bíróság elé terjessze.   Ilyen módon ez a “bírósághoz való jog”-ot jelenti, amelynek egyik   aspektusa a bírósághoz fordulás joga, vagyis az a jog, hogy valaki polgári   ügyekben bíróság előtt eljárást indítson (ld. Golder v. the United Kingdom,   February 1975, Series A no. 18, §§ 35-36). Ez a jog csak olyan “polgári   jogi jogokkal és kötelezettségekkel” kapcsolatos jogvitákra (“perekre”)   terjed ki, amely jogok vagy kötelezettségek tekintetében a hazai jog által   való elismertség mellett legalább érvelni lehet (ld., inter alia, James and   Others v. the United Kingdom, 21 February 1986, Series A no. 98, § 81;   RÓZSA kontra MAGYARORSZÁG ÍTÉLET   Powell and Rayner v. the United Kingdom, 21 February 1990, Series A no.   172, § 36).   19. A Bíróság megjegyzi, hogy a kérelmezők keresetindítási   képességének a korlátozása kárral kapcsolatos jogvitát, azaz vagyoni   természetű kérdést érintett. Ezért arra a 6. Cikk polgári jogi vonatkozása   alkalmazandó.   20. Továbbá, a Bíróság megismétli, hogy a “bírósághoz való jog” nem   abszolút. Hallgatólagos korlátozások alá eshet, különösen a fellebbezés   elfogadhatósági feltételei tekintetében, hiszen a dolog természeténél fogva   ezt a kérdést az Államnak kell szabályoznia, amely ebben a vonatkozásban   bizonyos fokú mérlegelési szabadsággal rendelkezik (ld. Ashingdane v. the   United Kingdom, 28 May 1985, Series A no. 93, § 57). E korlátozások   azonban nem korlátozhatják vagy redukálhatják a személy bírósághoz   fordulásának lehetőségét olyan módon vagy olyan mértékben, amely e jog   lényegét sérti. Végül, az ilyen korlátozások összeegyeztethetetlenek a 6.   Cikk 1. bekezdésével abban az esetben, ha nem törvényes célt szolgálnak,   vagy nem áll fenn ésszerű arányossági viszony az alkalmazott eszközök, és   az elérni kívánt cél között (ld. Levages Prestations Services v. France, 23   October 1996, Reports of Judgments and Decisions 1996-V, § 40; Luordo v.   Italy, no. 32190/96, § 85, ECHR 2003-IX).   21. A Bíróság elismeri, hogy valamely társaság felszámolása során az   üzletrész-tulajdonosok keresetindítási képességének korlátozása azt a célt   szolgálja, hogy vagyoni jogok tekintetében a felszámolót illesse meg a   társaság bíróság előtti képviseletének a joga, mivel a felszámoló felel a   társaság vagyonával való gazdálkodásért. Magától értetődő, hogy az ilyen   kérdésekkel kapcsolatos viták jelentős kihatással lehetnek a felszámolás   alatt álló társaság vagyonát képező eszközökre és kötelezettségekre. Ezért   ennek a korlátozásnak a célja mások, nevezetesen a hitelezők jogainak és   érdekeinek védelme (ld. fent idézett Luordo, § 86).   22. A jelen ügyben azonban a Bíróság észrevételezi, hogy a kérelmezők   társaságának felszámolására vitatható módon és tévesen került sor, s hogy a   kérelmezők a felelős hatóságoktól követeltek kártérítést az üzletrészük   értékében bekövetkezett csökkenés miatt. Az Ítélőtábla és a Legfelsőbb   Bíróság úgy vélte, hogy ilyen pert csak a felszámoló indíthat a társaság   nevében; a kérelmezők üzletrész-tulajdonosként nem rendelkeztek azzal a   joggal, hogy féllé váljanak egy ilyen eljárásban. A Bíróság emlékeztet a   Kormány állítására, miszerint a kérelmezők perelhették volna a felszámolót,   ha úgy ítélték meg, hogy a perindítás felszámoló általi elmulasztása kárt   okozott nekik. A Bíróságot azonban nem győzi meg ez az érv, különösen a   kérelmezők tulajdonoskénti keresetindítási jogának (locus standi)   kategorikus elutasítása fényében. A Bíróság megismétli, hogy az   Egyezményt és annak jegyzőkönyveit úgy kell értelmezni, hogy azok nem   teoretikus és látszólagos, hanem gyakorlati és hatékony jogokat   biztosítanak. A Bíróság szerint ésszerűtlen annak elvárása a felszámolótól –   RÓZSA kontra MAGYARORSZÁG ÍTÉLET   aki inkább a hitelezők kifizetéséért volt felelős, nem pedig az üzletrész-   tulajdonosok érdekeinek védelméért – , hogy a társaság nevében   államigazgatási jogkörben okozott kár miatt perelje ugyanazokat a   bíróságokat, amelyek a felszámolást elrendelték, és amelyek a felszámoló   kijelöléséről határoztak (ld., analógiaként, Capital Bank AD v. Bulgaria   (dec.), no. 49429/99, 9 September 2004). Továbbá, a felszámoló perlés   elmulasztása miatti, az üzletrész-tulajdonosok részére fizetendő kártérítés   iránti perlésének megkívánása túlzottan terhesnek bizonyult volna az   üzletrész-tulajdonosok számára, s vagyoni érdekeik védelme szempontjából   látszólagos megoldást jelentett volna.   23. A Bíróság ezért úgy véli, hogy a bíróságok nem találták meg a   megfelelő egyensúlyt a hitelezők kifizetésének biztosításához fűződő   közérdek, valamint a kérelmezők bírósághoz forduláshoz fűződő személyes   érdeke között. Ezért a kérelmezők jogába történt beavatkozás aránytalan   volt az elérni kívánt célhoz képest.   24. Fentiekre tekintettel a Bíróság arra a következtetésre jut, hogy az   Egyezmény 6. Cikkének 1. bekezdése alapján biztosított bírósághoz   fordulás jogát megsértették.   II. AZ EGYEZMÉNY 41. CIKKÉNEK ALKALMAZÁSA   25. Az Egyezmény 41. Cikke kimondja:   “Ha a Bíróság az Egyezmény vagy az ahhoz kapcsolódó jegyzőkönyvek megsértését   állapítja meg és az érdekelt Magas Szerződő Fél belső joga csak részleges jóvátételt   tesz lehetővé, a Bíróság – szükség esetén – igazságos elégtételt ítél meg a sértett   félnek.”   A. Károk   26. Az üzletrészükben bekövetkezett értékvesztés miatt Rózsa Ferenc   4993000 euró, Rózsa István pedig 999000 euró vagyoni kártérítést követelt.   Továbbá, Rózsa Ferenc 850000 euró, Rózsa István pedig 200000 euró nem   vagyoni kártérítést kért.   27. A Kormány vitatta az igényeket.   28. A Bíróság nem talál okozati kapcsolatot a megállapított jogsértés és   az állított vagyoni kár között. Ezért ezeket az igényeket elutasítja. A Bíróság   azonban úgy véli, hogy a kérelmezők nem vagyoni kárt szenvedtek.   Méltányossági alapon ilyen címen fejenként 2000 eurót ítél meg számukra.   29. Továbbá, a Bíróság megjegyzi, hogy amikor – mint a jelen ügyben is   – valamely kérelmezőtől az Egyezményben lefektetett tisztességes eljárás   követelményével összeegyeztethetetlen módon tagadják meg a bírósághoz   fordulás jogát, akkor a kérelemre történő perújítás vagy felülvizsgálat   elvileg a jogsértés orvoslásának megfelelő módját jelenti (ld., mutatis   RÓZSA kontra MAGYARORSZÁG ÍTÉLET   mutandis, Öcalan v. Turkey [GC], no. 46221/99, §§ 207-210, ECHR 2005-   IV).   B. Költségek és kiadások   30. A hazai eljárásban felmerült jogi költségek és illetékek tekintetében   Rózsa Ferenc összesen 31754 eurót, Rózsa István pedig 20208 eurót   követelt. Az első összegből 15216 euró a Fővárosi Bíróság, 6538 euró az   Ítélőtábla, 10000 euró pedig a Legfelsőbb Bíróság előtti eljárással   összefüggésben merült fel. A második összegből 5977 euró, 4231 euró,   illetve 10000 euró merült fel ugyanezen bíróságok előtt költségként. A   Bíróság előtt felmerült költségek tekintetében a kérelmezők benyújtották az   ügyvédjükkel kötött megállapodást, amely szerint az ügyvéd díja a Bíróság   által megítélt összeg 10%-a.   31. A Kormány vitatta az igényeket.   32. A Bíróság esetjoga szerint a kérelmező akkor és annyiban jogosult a   költségek és kiadások megtéríttetésére, hogyha bizonyítja, hogy azok   ténylegesen és szükségszerűen merültek fel, és összegüket tekintve   ésszerűek. A jelen ügyben a hazai eljárás tekintetében a Bíróság elfogadja,   hogy az Ítélőtábla és a Legfelsőbb Bíróság előtt felmerült költségek   szükségesek voltak a megállapított jogsértés megakadályozásának   megkísérléséhez, de a kérelmezők perindítási jogát (locus standi) nem   tagadó Fővárosi Bíróság előtt felmerült összeg szükségességét nem fogadja   el. A Bíróság ezért ilyen címen 16538 eurót ítél meg Rózsa Ferenc, 14231   eurót pedig Rózsa István számára. A Bíróság előtt felmerült költségeket   illetően, a birtokában lévő dokumentumokra és a fenti kritériumokra   figyelemmel, a Bíróság a kérelmezők számára együttesen 1000 euró   megítélését tartja ésszerűnek.   C. Késedelmi kamat   33. A Bíróság úgy találja megfelelőnek, hogy a késedelmi kamatnak az   Európai Központi Bank marginális kölcsönkamatán kell alapulnia,   amelyhez további három százalékpontot kell hozzáadni.   EZEN INDOKOK ALAPJÁN A BÍRÓSÁG EGYHANGÚLAG   1. Elfogadhatóvá nyilvánítja a kérelmet;   2. Megállapítja, hogy az Egyezmény 6. Cikkének 1. bekezdését   megsértették;   RÓZSA kontra MAGYARORSZÁG ÍTÉLET   3. Megállapítja:   (a) hogy az alperes Államnak attól az időponttól számított három   hónapon belül, amikor az ítélet az Egyezmény 44. Cikkének 2.   bekezdése szerint véglegessé válik, a kérelmezők számára   (i) nem vagyoni kár tekintetében fejenként 2000 (kétezer) eurót,   továbbá az ezen összeget terhelő adók összegét;   (ii) költségek és kiadások tekintetében Rózsa Ferenc számára 16538   eurót (tizenhatezer ötszázharmincnyolc), Rózsa István számára 14231   (tizennégyezer kétszázharmincegy) eurót, a kérelmezők számára   együttesen 1000 (egyezer) eurót, továbbá az ezen összegeket terhelő   adók összegét;   kell kifizetnie az alperes Állam nemzeti valutájában, a teljesítéskori   átváltási árfolyam alkalmazásával;   (b) hogy a fent említett három hónap lejártát követően a teljesítés   időpontjáig a késedelmes időszakra az Európai Központi Bank   marginális kamatlábát három százalékponttal meghaladó mértékű   kamatot kell fizetni a fenti összeg után;   4. A kérelmezők igazságos elégtétellel kapcsolatos további igényeit   elutasítja.   Készült angol nyelven, írásbeli kihirdetésre került 2009. április 28-án, a   Bíróság Eljárási Szabályzata 77. § 2. és 3. bekezdésének megfelelően.   Sally Dollé   Hivatalvezető   Françoise Tulkens   Elnök   RÓZSA kontra MAGYARORSZÁG ÍTÉLET   9