32396/96

MAGYAR kontra MAGYARORSZÁG ügy   (32396/96 sz. kérelem)   ÍTÉLET   Strasbourg   2001. január 11.   A Magyar kontra Magyarország ügyben,   Az Emberi Jogok Európai Bírósága (Második Szekció) az alábbi bírákból álló Kamarában   eljárva:   C.L. ROZAKIS úr, elnök,   A.B. BAKA úr,   G. BONELLO úr,   V. STRAŽNICKÁ asszony,   P. LORENZEN úr,   M. FISCHBACH úr,   A. KOVLER úr, bírák,   valamint E. FRIBERGH úr, szekciójegyző,   2000. december 14-én tartott zárt ülésen lefolytatott tanácskozás után   az akkor elfogadott alábbi ítéletet hozza:   AZ ELJÁRÁS   1.   Az ügy alapja egy Magyarország elleni kérelem (32396/96 sz.), amelyet az emberi   jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény (az “Egyezmény”) korábbi 25.   cikke alapján egy magyar állampolgár, Magyar Lajos (a “kérelmező”) 1993. augusztus 9-én   nyújtott be az Emberi Jogok Európai Bizottságához.   2.   A Magyar Kormányt (a „Kormány”) képviselője, dr. Höltzl Lipót, az Igazságügyi   Minisztérium Helyettes Államtitkára képviselte.   3.   A kérelmező különösen azt állította, hogy a házának kisajátításával kapcsolatos   bírósági eljárás ésszerűtlenül hosszú ideig húzódott el, megsértve az Egyezmény 6. cikkének   1. bekezdését.   4.   A kérelem 1998. november 1-én, az Egyezmény Tizenegyedik kiegészítő   jegyzőkönyvének hatályba lépésével került át a Bírósághoz (Tizenegyedik kiegészítő   jegyzőkönyv 5. cikk, 2. bekezdés).   5.   A kérelmet a Bíróság Második Szekciójára osztották (Bírósági szabályzat, 52. szabály   1. bek.). A Bírósági Szabályzat 26. cikke 1. bekezdésének megfelelően e Szekción belül   megalakult az ügyet elbíráló Kamara (Egyezmény 27. cikkének 1. bekezdése).   6.   2000. január 13-i határozatában a Bíróság részben elfogadhatónak nyilvánította a   kérelmet.   A TÉNYEK   7.   márciusában a Budapest V. kerületi Tanács határozatával - melyet a Budapest   Fővárosi Tanács 1988 júniusában helybenhagyott - kisajátította a kérelmező házát. Cserébe   kapott egy lakást és kártalanításként 1,110,000 forintot.   1988. augusztus 1-én a kérelmező keresetlevelet nyújtott be a Fővárosi Tanács ellen a   Pesti Központi Kerületi Bírósághoz (PKKB), melyben megtámadta a kisajátítást. 1988.   augusztus 10-én a PKKB a per tárgyalását felfüggesztette, mivel a kisajátítási határozat   végrehajtásával, a kérelmező kilakoltatásával és a kártalanítás lebonyolításával kapcsolatos   államigazgatási eljárás még nem fejeződött be. A Kormány állítása szerint a per később   megszűnt, mivel a kérelmező felhagyott annak továbbvitelével.   8.   szeptemberében a kérelmező újabb pert indított a PKKB előtt, ezúttal   többletkártalanítás megítélését kérve a kisajátított tulajdonért („1989. évi per”). A PKKB az   1989. november 8-án tartott tárgyaláson ingatlan-szakértőt rendelt ki. A szakértő 1991.   február 14-én terjesztette elő szakvéleményét az ingatlan forgalmi értékéről.   9.   Közben, 1990-ben a kérelmező újabb (harmadik) pert indított a PKKB előtt („1990.   évi per”) a Budapest XVII. kerületi Tanács és mások ellen, amelyben a kisajátítási eljárás   bírósági felülvizsgálatát és az okozott kár megtérítését kérte.   10.   1991. március 5-én a PKKB közös tárgyalást tartott az 1989. évi és az 1990. évi   perben, melynek során az előbbit felfüggesztette az utóbbi jogerős befejezéséig. Ezen a   tárgyaláson a kérelmező 1990. évi keresetét kiterjesztette Budapest Főváros Polgármesteri   Hivatalára mint alperesre. A következő tárgyalást az ügyben május 7-re tűzték ki.   11.   1991. augusztus 9-én a PKKB elkülönítette a kártérítésre irányuló kereseti kérelmet   („államigazgatási jogkörben okozott kárért való felelősség megállapítása”) az 1990. évi   kereset többi részétől abból a célból, hogy a kártérítésre irányuló kérelmet hatásköri okok   miatt a Fővárosi Bírósághoz tegye át. A kérelmező sikertelenül fellebbezett az áttétel ellen. A   különböző periratok keveredése folytán az államigazgatási jogkörben okozott kárért való   felelősség megállapítására irányuló per ügyiratai ténylegesen csak 1995. március 1-én   kerültek megküldésre a Fővárosi Bírósághoz, miután a kérelmező panaszt tett.   1995. december 19-én, 1996. április 23-án és szeptember 17-én a Fővárosi Bíróság   tárgyalást tartott, s a szeptember 17-i tárgyaláson elutasította a kártérítés iránti kereseti   kérelmet, mivel az ügy érdemének vizsgálata során megállapította, hogy az a polgári   perrendtartás rendelkezéseinek értelmében már elévült.   A kérelmező 1996. december 3-án fellebbezést nyújtott be a Legfelsőbb Bírósághoz.   1997. május 29-én a Legfelsőbb Bíróság tárgyalást tartott, s felfüggesztette a pert,   amely azóta sem zárult le.   12.   A kérelmező 1990. évi keresetének többi része tekintetében a PKKB 1991. augusztus   9-én megszüntette a pert, mert a kereseti kérelem a törvény által megszabott határidőn túl   került előterjesztésre. 1991. október 8-án a Fővárosi Bíróság elutasította a kérelmező   megszüntető határozatot kifogásoló fellebbezését.   1994. március 21-én a Legfelsőbb Bíróság elutasította a kérelmező felülvizsgálati   kérelmét, mivel az a polgári perrendtartásról szóló törvény 272. §-a (1) bekezdésében   meghatározott, a jogerős ítélet kézhezvételétől számított 60 napos határidőn túl került   előterjesztésre.   1996. május 9-én a PKKB elutasította a kérelmező perújításra irányuló kérelmét. Ezt a   határozatot a Fővárosi Bíróság 1996. október 9-én helybenhagyta.   13.   Közben – 1995. január 8-án – a kérelmező kérte a PKKB-t, hogy folytassa a   felfüggesztett 1989. évi pert. 1996. szeptember 12-én a PKKB tárgyalást tartott, amelyen a   perújítás jogerős befejezéséig ismét felfüggesztette a pert. A Fővárosi Bíróság fent említett,   1996. október 9-én hozott határozatát követően a PKKB 1996. december 12-én folytatta az   eljárást.   1998. május 22-én a PKKB a per megszüntetéséről határozott azzal az indoklással,   hogy az 1989. évi per eredetileg határidőn túl került megindításra. A kérelmező a Fővárosi   Bírósághoz fellebbezett.   2000. június 6-án a Fővárosi Bíróság helybenhagyta az elsőfokú határozatot.   2000. augusztus 30-án a kérelmező felülvizsgálati kérelmet terjesztett a Legfelsőbb   Bíróság elé, amelynek elbírálása jelenleg is folyamatban van.   A JOG   1. AZ EGYEZMÉNY 6. CIKKE 1. BEKEZDÉSÉNEK MEGSÉRTÉSÉRE   VONATKOZÓ ÁLLÍTÁS   14.   A kérelmező sérelmezi, hogy a házának kisajátításával kapcsolatos bírósági eljárás   ésszerűtlenül hosszú ideig elhúzódott, megsértve az Egyezmény 6. cikkének 1. bekezdését,   amely kimondja:   „Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a ... bíróság ... ésszerű időn belül tárgyalja, és   hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában ...”   15.   A kérelmező azt állította, hogy a pereskedés, mely 1989-ben kezdődött és részben   azóta is tart, meghaladta az „ésszerű időt”. A Kormány vitatta ezt az állítást.   16.   A Bíróság megjegyzi, hogy a panaszolt eljárások 1988 augusztusa és 1990 eleje között   indultak, s hogy a kérelmező kereseteinek egy része még mindig elbírálás alatt áll.   17.   A Bíróság megjegyzi, hogy a figyelembe veendő időszak csak 1992. november 5-én,   az egyéni kérelemhez való jog Magyarország általi elismerésének hatályba lépésével   kezdődött (v.ö. Foti and Others v. Italy judgment, 10 December 1982, Series A no. 56, 18.o.   53.§). Az ezen időpont óta eltelt időszak ésszerű voltának megítéléséhez azonban figyelembe   kell venni az eljárás hatálybalépéskori helyzetét is. Eszerint a figyelembe veendő időszak   több mint nyolc évet ölel fel, amely időszak alatt a kérelmező kereseteit három bírósági   szinten vizsgálták.   18.   A Bíróság emlékeztet arra, hogy az eljárás hosszának ésszerű voltát az ügy egyedi   körülményeinek fényében és a Bíróság esetjogában lefektetett kritériumokra, különösen az   ügy bonyolultságára, a kérelmező és a releváns hatóságok magatartására és arra való   tekintettel kell megítélni, hogy a kérelmező számára mi volt a per tétje (ld. legújabban Humen   v. Poland, [GC], no. 26614/95, § 60, 15 October 1999).   19.   A Bíróság úgy véli, hogy bár a panaszolt eljárás több önálló perből fejlődött ki, e   perek szorosan kapcsolódtak egymáshoz, s a kérelmező háza kisajátításának - amely   önmagában nem tekinthető különösebben bonyolultnak - különböző aspektusait érintették.   20.   Bár úgy tűnik, hogy a kérelmező magatartása is okozott némi késedelmet, a lényeges   késedelmek az ügyben a bírósági szerveknek tulajdoníthatók. A Bíróság különösen azt jegyzi   meg, hogy a kérelmező által 1989-ben indított per az 1991 májusától 1996 decemberéig   terjedő időszak nagy részében fel volt függesztve, s hogy a Legfelsőbb Bíróság előtti   felülvizsgálati eljárás még mindig folyamatban van. Továbbá, az államigazgatási jogkörben   okozott kárért való felelősség megállapítására indított kártérítési perben az iratok mintegy   három és fél éves késéssel kerültek megküldésre a Fővárosi Bírósághoz, s a fellebbezési   eljárás jelenleg fel van függesztve.   21.   A Bíróságot nem győzték meg a Kormány azon érvei, miszerint a kérelmező által a   kisajátítás bírósági felülvizsgálata érdekében 1990-ben indított per természete lehetetlenné   tette az 1989-ben indított per korábbi vizsgálatát, valamint, hogy ezen perben az eljárás   elhúzódását részben a kérelmezőnek a per folytatására irányuló, késedelmesen – 1995. január   8-án – benyújtott kérelme okozta. A Bíróság elfogadja, hogy a többletkártérítés iránti igény   benyújtása valóban idő előtti volt a bírósági felülvizsgálat jogerős befejezése, 1991. október   8-a előtt, s hogy ezt követően a kérelmezőnek szorgalmaznia kellett volna az eljárás   folytatását. Ezek az elemek azonban természetüknél fogva nem változtatnak azon a tényen,   hogy a folytatás iránti kérelem benyújtása után a kérelmezőnek 1998. május 22-ig kellett   várnia a PKKB elsőfokú határozatára – s ezen időszak magában foglalt egy csaknem két évig   terjedő időszakot, amikor az eljárás fel volt függesztve –, valamint, hogy a Fővárosi   Bíróságnak további két évre volt szüksége ahhoz, hogy határozzon a kérelmező   fellebbezéséről.   22.   A Bíróság figyelembe veszi a Kormány azon érveit is, amelyeket az államigazgatási   jogkörben okozott kár miatt indított kártérítési per elhúzódásának igazolására hozott fel,   nevezetesen, hogy a kereset elévülés miatt került elutasításra, tehát hiábavaló volt; hogy a   sikertelen bírósági felülvizsgálat megfosztotta az igényt potenciális jogi alapjától; hogy a   bírósági felülvizsgálat megszüntetése elleni két alkalmatlan jogorvoslat mindenképpen   késleltette a per elbírálását; továbbá, hogy jogalap hiányában a perben aligha volt olyan   „jogvita”, melyben „polgári jogi jogról” kell „dönteni”, s ezért kétséges a 6. cikk   alkalmazhatósága.   Tekintettel arra, hogy a Fővárosi Bíróság három tárgyalást tartott az ügyben, s végül   az ügy érdemének vizsgálata után utasította el a kérelmet, a Bíróság nincs meggyőződve arról,   hogy az ügy valóban tárgytalanná vált volna. Továbbá, a Bíróság úgy véli, hogy a kérelmező   számára egy másik eljárásban rendelkezésre álló jogorvoslatok igénybevételének   értelmetlenségéről folytatott spekulációk aligha hozhatók összefüggésbe a jelen ügy   elhúzódásával, amelyben az ügyirat áttétele során megnyilvánult adminisztratív hanyagság   több mint három és fél éves késedelmet okozott.   23.   Összegezve, a Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a kérelmező ügyét nem   bírálták el ésszerű időn belül, és ezért az Egyezmény 6. cikkének 1. bekezdését megsértették.   II. AZ EGYEZMÉNY 41. CIKKÉNEK ALKALMAZÁSA   24.   Az Egyezmény 41. cikke kimondja:   „Ha a Bíróság az Egyezmény vagy az ahhoz kapcsolódó jegyzőkönyvek megsértését   állapítja meg és az érdekelt Magas Szerződő Fél belső joga csak részleges jóvátételt tesz   lehetővé, a Bíróság – szükség esetén – igazságos elégtételt ítél meg a sértett félnek.”   A. KÁR   25.   A kérelmező nem vagyoni kára megtérítéseként 3,000,0000 forintot követelt. Vagyoni   kára megtérítéseként 88,386,956 forintot követel, amely összeg megfelel annak az anyagi   veszteségnek, ami őt ingatlanának kisajátítása, üzleti bevételeinek elmaradása, továbbá az   iparához és háztartásához szükséges felszerelések újbóli beszerelése, s néhány motoros jármű   kicserélése miatt érte.   26.   A Kormány nem tett megjegyzést a kérelmező igényeivel kapcsolatban.   27.   A kérelmező vagyoni kár megtérítésével kapcsolatos igényeit illetően a Bíróság nem   talál okozati összefüggést a kérelmező által megtéríttetni kívánt vagyoni kár és azon tények   között, amelyek vonatkozásában az Egyezmény megsértését megállapította. Ezért a Bíróság   elutasítja ezeket az igényeket.   28.   A Bíróság – tekintettel az eljárás teljes hosszára és méltányossági alapon hozva meg   döntését – 1.000.000 forint nem vagyoni kártérítést ítél meg.   B. KÖLTSÉGEK   29.   A kérelmező 2.100.000 forint megtérítését igényelte a hazai és az Egyezmény szervei   előtti eljárások költségeként.   30.   31.   A Kormány nem tett megjegyzést a kérelmező ezen igényével kapcsolatban.   Bár igaz, hogy a hazai eljárásnak csak azon költségrésze téríthető meg, amelyet a   Bíróság által megállapított jogsértés megelőzésére vagy orvoslására fordítottak, ugyanakkor   az eljárás ésszerűtlenül hosszú elhúzódása szükségszerűen magával hozza a kérelmező   költségeinek növekedését (ld. Bouilly v. France, no. 38952/97, § 33, 7 December 1999). Az   Egyezmény eljárásával kapcsolatos költségeket illetően a Bíróság megjegyzi, hogy a   kérelmező semmilyen részletes kimutatással nem szolgált ezen igényeinek kiszámítását   illetően. Ezért a Bíróság – méltányossági alapon becsülve meg a költségeket – 250.000   forintot ítél meg a kérelmező számára.   C. KÉSEDELMI KAMAT   32.   A Bíróság számára elérhető információ szerint a Magyarországon alkalmazandó   törvényes kamatláb az ítélet elfogadásának időpontjában évi 12 %.   EZEN OKOK MIATT A BÍRÓSÁG EGYHANGÚAN   1. Megállapítja, hogy az Egyezmény 6. cikkének 1. bekezdését megsértették;   2. Megállapítja   (a)hogy az alperes Kormánynak attól az időponttól számított három hónapon belül,   amikor az ítélet az Egyezmény 44. cikkének 2. bekezdése szerint véglegessé válik, a   következő összegeket kell kifizetnie a kérelmező számára:   (i) 1,000,000 (egymillió) forint nem vagyoni kártérítésként;   (ii) 250,000 (kétszázötvenezer) forint a költségek megtérítésére;   (b) hogy a fent említett három hónap lejártát követően a kifizetés időpontjáig évi 12 %-os   egyszerű kamatot kell fizetni;   3. Elutasítja a kérelmező igazságos elégtételre irányuló többi igényét.   Készült angol nyelven; írásban közölve 2001. január 11-én, a Bírósági Szabályzat 77. cikke 2.   és 3. §-ai alapján.   Erik FRIBERGH   Christos ROZAKIS   Elnök   Jegyző   6