33255/02

CSÍK v. HUNGARY JUDGMENT   MÁSODIK SZEKCIÓ   CSÍK kontra MAGYARORSZÁG ÜGY   (33255/02 sz. Kérelem)   ÍTÉLET   STRASBOURG   2006. április 11.   Ezen határozat az Egyezmény 44. Cikkének 2. bekezdésében foglalt   körülmények beálltával válik véglegessé. Szerkesztői változtatás alá eshet.   CSÍK kontra MAGYARORSZÁG ÍTÉLET   A Csík kontra Magyarország ügyben   az Emberi Jogok Európai Bírósága (Második Szekció) Kamaraként tartott   ülésén, melynek tagjai voltak:   J.-P. COSTA, Elnök   A.B. BAKA,   R. TÜRMEN,   K. JUNGWIERT,   V. BUTKEVYCH,   M. UGREKHELIDZE,   A. MULARONI, bírák,   és S. DOLLÉ, Hivatalvezető   2006. március 21-én tartott zárt ülésén   az azon időpontban elfogadott alábbi határozatot hozza:   AZ ELJÁRÁS   1. Az ügy alapja egy Magyarország ellen benyújtott kérelem (33255/02   sz.), amelyet az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló   egyezmény (az “Egyezmény”) 34. Cikke alapján egy magyar állampolgár,   Csík János (a “kérelmező”) 2002. június 11-én terjesztett a Bíróság elé.   2. A Magyar Kormányt (a “Kormány”) képviselője, dr. Höltzl Lipót, az   Igazságügyi Minisztérium Helyettes Államtitkára képviselte.   3. 2005. április 28-én a Bíróság úgy határozott, hogy közli az eljárás   elhúzódásával kapcsolatos panaszt. Az Egyezmény 29. Cikkének 3.   bekezdése alapján úgy döntött, hogy a kérelem érdemét és elfogadhatóságát   együttesen vizsgálja.   A TÉNYEK   4. A kérelmező 1955-ben született és Budapesten él.   5. A kérelmező egy építőipari szövetkezet alkalmazottja volt; feladata   faanyagok vegyszerekkel történő fertőtlenítése volt. Különböző betegségek   miatt – amelyeket a kérelmező állítása szerint munkája okozott – 40%-os   rokkantsági fokkal leszázalékolták. 1989 szeptemberében a kérelmező   eljárást indított a Fővárosi Munkaügyi Bíróság előtt. Az állította, hogy   betegségeit a vegyszerek okozták, s korábbi munkáltatójától kártérítést   követelt. 1990. október 20-án a Munkaügyi Bíróság elutasította keresetét.   CSÍK v. HUNGARY JUDGMENT   Az ítéletet 1992. január 8-án a Fővárosi Bíróság hatályon kívül helyezte. Az   ügyet visszautalták az elsőfokú bíróság elé.   6. A folytatódó eljárásban az alperes munkáltató helyébe jogutódja   lépett. 1992. október 13. és 1994. február 22. között a Munkaügyi Bíróság   öt tárgyalást tartott, és szakvéleményt szerzett be az Igazságügyi   Orvosszakértői Intézettől. Ugyanazon a napon a bíróság ítéletet hozott és   elutasította a kérelmező keresetét. 1994. szeptember 9-én a kérelmező   fellebbezett.   7. Az 1995. szeptember 6-i tárgyalást követően a Fővárosi Bíróság   elutasította a kérelmező fellebbezését.   8. A kérelmező 1996. augusztus 13-i, sikeres perújítási kérelme nyomán   a Munkaügyi Bíróság 1996. december 5-én, továbbá 1997. április 24-én és   június 5-én tárgyalást tartott. 1998. szeptember 28-ra két további   szakvélemény beszerzésére is sor került. 1999. március 31-én a bíróság   újabb tárgyalást tartott.   9. 1999. szeptember 8-án a Munkaügyi Bíróság elutasította a kérelmező   keresetét, megállapítva, hogy az alperes nem volt felelős a kérelmező   megbetegedéséért.   10. 2000. március 30-án a Fővárosi Bíróság elutasította a kérelmező   fellebbezését. 2000. október 13-án a kérelmező felülvizsgálat iránti kérelmet   terjesztett elő. 2001. január 16-án a Legfelsőbb Bíróság pátfogó ügyvédet   rendelt ki számára, április 3-án pedig tárgyalást tűzött ki 2001. november   14-re.   11. 2001. április 6-án a kérelmező korábbi munkáltatója jogutódjának   felszámolója arról tájékoztatta a Legfelsőbb Bíróságot, hogy 2000. június 1-   én felszámolta az alperest, s hogy a társaságot 2000. október 7-én törölték a   cégjegyzékből. 2001. május 10-én a Legfelsőbb Bíróság elrendelte az   eljárás félbeszakadását az alperes jogutódjának perbelépéséig.   12. 2001. szeptember 18-án a kérelmező azt kérte, hogy a felszámoló   léphessen perbe az alperes jogutódjaként.   13. 2001. november 7-én a Legfelsőbb Bíróság elutasította a kérelmező   kérelmét arra hivatkozva, hogy a felszámoló nem a jogutód.   14. Külön eljárásban, 2002. január 7-én a kérelmező az alperes   felszámolását eredményező eljárás megismétlését kérte arra hivatkozva,   hogy őt nem tájékoztatták az eljárásról. 2002. február 1-én a Fővárosi   Bíróság Gazdasági Kollégiuma elutasította a kérelmet. 2003. április 28-án a   Legfelsőbb Bíróság elutasította a fellebbezést, mivel a kérelem ratione   materiae összeegyeztethetetlen volt a polgári perrendtartásról szóló törvény   és az 1991. évi XLIX. törvény (“A csődeljárásról, a felszámolási eljárásról   és a végelszámolásról szóló törvény”) releváns rendelkezéseivel.   Indoklásában a Legfelsőbb Bíróság utalt arra a tényre, hogy az új   szövetkezetekről szóló 2000. évi CXLI. törvény 20. és 82.(g) szakasza   alapján az alperes jogutód nélkül ipso iure szűnt meg (A csődeljárásról, a   felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló törvény 1(3). szakasza).   CSÍK kontra MAGYARORSZÁG ÍTÉLET   A JOG   I. AZ EGYEZMÉNY 6. CIKKE 1. BEKEZDÉSÉNEK ÁLLÍTÓLAGOS   MEGSÉRTÉSE   15. A kérelmező panaszolta, hogy mindkét eljárás hossza   összeegyeztethetetlen volt az Egyezmény 6. Cikkének 1. bekezdésében   lefektetett “ésszerű idő” követelményével. A 6. Cikk 1. bekezdésének   releváns része kimondja:   “Mindenkinek joga van arra, hogy...bíróság...ésszerű időn belül...hozzon   határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában...”   16. A Kormány vitatta az állítást, rámutatva, hogy a 2001. november 7.   utáni késedelem amiatt következett be, hogy nem került sor az alperes   helyébe lépő jogutód megnevezésére.   17. A figyelembe veendő időszak csak 1992. november 5-én kezdődött,   amikor az egyéni panasz jogának Magyarország általi elismerése hatályba   lépett. Az azóta eltelt idő ésszerű voltának megítéléséhez azonban   figyelembe kell venni az eljárás ezen időpontbeli állapotát is. A Bíróság   észrevételezi, hogy 1992. november 5-én a per már három éve folyamatban   volt.   18. Észrevételezve, hogy az alperes jogutód nélküli megszűnése miatt a   kérelmező nem volt abban a helyzetben, hogy (jogutód megnevezésével)   megtámadja a Legfelsőbb Bíróság félbeszakadást elrendelő végzését (fenti   11. és 14. bek.), a Bíróság úgy véli, hogy a szóban forgó időszak 2001.   november 7-én zárult le, amikor a Legfelsőbb Bíróság az utolsó eljárásjogi   cselekményt foganatosította. Ilyen módon a figyelembe veendő időszak két   bírósági szinten kilenc évig tartott.   A. Elfogadhatóság   19. A Bíróság megjegyzi, hogy a panasz nem nyilvánvalóan   megalapozatlan az Egyezmény 35. Cikkének 3. bekezdése szerinti   értelemben. Továbbá megjegyzi, hogy semmilyen más alapon sem   elfogadhatatlan. Ezért elfogadhatóvá kell nyilvánítani.   CSÍK v. HUNGARY JUDGMENT   B. Érdem   20. A Bíróság megismétli, hogy az eljárás hosszának ésszerű voltát az   eset egyedi körülményeinek fényében és az alábbi kritériumokra   figyelemmel kell megítélni: az ügy bonyolultsága, a kérelmező és a releváns   hatóságok magatartása, valamint a per tétje a kérelmező számára (ld. többek   között Frydlender v. France [GC], no. 30979/96, § 43, ECHR 2000-VII). A   Bíróság megismétli, hogy munkajogi jogvitákban különös gondossággal   kell eljárni (Ruotolo v. Italy, judgment of 27 February 1992, Series A no.   230-D, p. 39, § 17), amely megfontolás különösen releváns a jelen ügyben,   amelynek tárgya egészségkárosodást okozó foglakozási betegség miatti   kártérítés.   21. A Bíróság már többször megállapította az Egyezmény 6. Cikke 1.   bekezdésének megsértését olyan ügyekben, amelyek a jelenlegihez hasonló   kérdéseket vetettek fel (ld. fent idézett Frydlender).   22. Az előterjesztett anyagokat megvizsgálva a Bíróság úgy véli, hogy a   Kormány nem terjesztett elő olyan tényt vagy meggyőző érvet, amely a   Bíróságot a jelen ügyben eltérő következtetés levonására bírná. A kérdéssel   kapcsolatos esetjogra tekintettel a Bíróság megállapítja, hogy a jelen ügyben   az eljárás túlzottan hosszú volt, s nem felelt meg az “ésszerű idő”   követelményének.   Ezért az Egyezmény 6. Cikkének 1. bekezdését megsértették.   II. AZ EGYEZMÉNY EGYÉB ÁLLÍTÓLAGOS MEGSÉRTÉSE   23. A kérelmező konkrét érvek és az Egyezmény valamely konkrét   rendelkezésének megjelölése nélkül az eljárás tisztességtelen voltát is   panaszolta.   24. Feltételezve a hazai jogorvoslatok kimerítését a Bíróság úgy véli, az   ügy iratai alapján nincs jele annak, hogy a bíróságok elfogultak lettek volna,   vagy hogy az eljárás egyéb módon tisztességtelen lett volna. Ebből   következően a panasznak ez a része nyilvánvalóan megalapozatlan az   Egyezmény 35. Cikke 3. bekezdése szerinti értelemben, s ezt a részt az   Egyezmény 35. Cikkének 4. bekezdése alapján el kell utasítani.   CSÍK kontra MAGYARORSZÁG ÍTÉLET   III. AZ EGYEZMÉNY 41. CIKKÉNEK ALKALMAZÁSA   25. Az Egyezmény 41. Cikke kimondja:   “Ha a Bíróság az Egyezmény vagy az ahhoz kapcsolódó jegyzőkönyvek   megsértését állapítja meg és az érdekelt Magas Szerződő Fél belső joga csak   részleges jóvátételt tesz lehetővé, a Bíróság – szükség esetén – igazságos   elégtételt ítél meg a sértett félnek.”   A. Károk   26. A kérelmező nem vagyoni kár tekintetében 100 millió forintot1   követelt. Vagyoni kár tekintetében összesen 220 millió2 forintot – amely   összeg állítólagosan megegyezik a különböző címeken elvesztett   jövedelmek összegével és azzal a veszteséggel, amely amiatt érte a   kérelmezőt, hogy ingatlanát betegsége miatt el kellett adnia –, továbbá   1986-tól visszamenőleg fizetendő 150.0003 forint havi juttatást követelt.   27. A Kormány vitatta az igényt.   28. A Bíróság nem lát okozati kapcsolatot a megállapított jogsértés és az   állított vagyoni kár között; ezért ezt az igényt elutasítja. A Bíróság azonban   úgy véli, hogy a kérelmező nem vagyoni kárt szenvedett. Méltányossági   alapon ítélve a Bíróság 8.000 eurót ítél meg a kérelmező számára ilyen   címen.   B. Költségek és kiadások   29. Követelésének összegszerűsítése nélkül a kérelmező a hazai   bíróságok és a Bíróság előtt felmerült költségek és kiadások megtérítését is   kérte.   30. A Kormány nem nyilvánított véleményt a kérdéssel kapcsolatban.   31. A Bíróság ilyen címen 500 euró megítélését tartja ésszerűnek a jogi   képviselő által nem képviselt kérelmező számára.   2 869.000 euró   593 euró   CSÍK v. HUNGARY JUDGMENT   C. Késedelmi kamat   32. A Bíróság úgy találja megfelelőnek, hogy a késedelmi kamatnak az   Európai Központi Bank marginális kölcsönkamatán kell alapulnia, s ahhoz   további három százalékpontot kell hozzáadni.   EZEN INDOKOK ALAPJÁN A BÍRÓSÁG EGYHANGÚLAG   1. Az eljárás túlzott hosszával kapcsolatos panaszt elfogadhatónak, a   kérelem többi részét pedig elfogadhatatlannak nyilvánítja;   2. Megállapítja, hogy az Egyezmény 6. Cikkének 1. bekezdését   megsértették;   3. Megállapítja:   (a) hogy az alperes Kormánynak attól az időponttól számított három   hónapon belül, amikor az ítélet az Egyezmény 44. cikkének 2. bekezdése   szerint véglegessé válik, a kérelmező számára nem vagyoni kár tekintetében   8.000 eurót (nyolcezer euró), költségek és kiadások tekintetében 500 eurót   (ötszáz euró), továbbá az ezen összegeket terhelő adók összegét kell   kifizetnie az alperes Állam nemzeti valutájában, a kifizetéskor alkalmazott   átváltási árfolyam alkalmazásával;   (b) hogy a fent említett három hónap lejártát követően a kifizetés   időpontjáig a késedelmes időszakra az Európai Központi Bank marginális   kamatát három százalékponttal meghaladó mértékű kamatot kell fizetni a   fenti összeg után;   4. A kérelmező igazságos elégtétellel kapcsolatos többi igényét elutasítja.   Készült angol nyelven, az írásos értesítés a Bíróság Eljárási szabályzata 77.   szabálya 2. és 3. bekezdésének megfelelően 2006. április 11-én került   kiküldésre.   J.P. COSTA   Elnök   S. DOLLÉ   Hivatalvezető