36739/05
WyrokETPCz2009-11-03ECLI:CE:ECHR:2009:1103JUD003673905
Analiza orzeczenia
Sekcja wygenerowana przez AI na podstawie treści orzeczenia — nie stanowi cytatu.
Zagadnienie prawne
Czy długość postępowania cywilnego w sprawie o unieważnienie umowy i eksmisję naruszyła prawo do rozpoznania sprawy w rozsądnym terminie z art. 6 ust. 1 Konwencji?Ratio decidendi
Trybunał, odwołując się do swojego ugruntowanego orzecznictwa, stwierdził, że postępowanie cywilne, które na dwóch instancjach sądowych trwało ponad dziesięć lat (po odjęciu uzasadnionego okresu zawieszenia), było nadmiernie długie. Rząd nie przedstawił żadnych faktów ani przekonujących argumentów, które uzasadniałyby taką długość. W konsekwencji Trybunał uznał, że doszło do naruszenia prawa do rozpoznania sprawy w rozsądnym terminie, gwarantowanego przez art. 6 ust. 1 Konwencji.Stan faktyczny
Skarżący, małżeństwo Wolfgéher György i Wolfgéher Györgyné oraz matka pani Wolfgéher, Turula Kálmánné, byli stronami postępowania cywilnego wszczętego przeciwko nim 10 września 1992 r. przed Sądem Rejonowym w Budapeszcie. Sprawa dotyczyła unieważnienia umowy i eksmisji z domu, w którym mieszkali. Postępowanie, z uwzględnieniem dwuletniego i trzymiesięcznego zawieszenia, trwało ponad dwanaście i pół roku na dwóch instancjach sądowych, zakończone 13 kwietnia 2005 r. oddaleniem powództwa.Rozstrzygnięcie
Trybunał jednogłośnie: uznaje skargę za dopuszczalną; stwierdza naruszenie art. 6 ust. 1 Konwencji; zasądza na rzecz skarżących łącznie 8000 EUR tytułem zadośćuczynienia za szkodę niemajątkową; oddala pozostałe roszczenia skarżących dotyczące słusznego zadośćuczynienia.Pełny tekst orzeczenia
EMBERI JOGOK EURÓPAI BÍRÓSÁGA
MÁSODIK SZEKCIÓ
WOLFGÉHER ÉS TURULA kontra MAGYARORSZÁG ÜGY
(36739/05. sz. kérelem)
ÍTÉLET
STRASBOURG
2009. november 3.
Ezen határozat az Egyezmény 44. Cikkének 2. bekezdésében foglalt
körülmények beálltával válik véglegessé. Szerkesztői változtatás alá eshet.
WOLFGÉHER ÉS TURULA kontra MAGYARORSZÁG ÍTÉLET
A Wolfgéher és Turula kontra Magyarország ügyben,
az Emberi Jogok Európai Bírósága (Második Szekció) Kamaraként
tartott ülésén, melynek tagjai voltak:
Françoise Tulkens, Elnök,
Vladimiro Zagrebelsky,
Danutė Jočienė,
Dragoljub Popović,
Sajó András,
Nona Tsotsoria,
Kristina Pardalos, bírák
és Sally Dollé, Hivatalvezető
2009. október 13-i zárt ülésén lefolytatott tanácskozását követően
az azon időpontban elfogadott alábbi ítéletet hozza:
AZ ELJÁRÁS
1. Az ügy alapja egy, a Magyar Köztársaság ellen benyújtott kérelem
(36739/05. sz.), amelyet az emberi jogok és alapvető szabadságok
védelméről szóló egyezmény („az Egyezmény”) 34. Cikke alapján három
magyar állampolgár, Wolfgéher György, Wolfgéher Györgyné és Turula
Kálmánné („a kérelmezők”) 2005. október 7-én terjesztett a Bíróság elé.
2. A kérelmezőket Probstner I., Budapesten praktizáló ügyvéd képviselte.
A Magyar Kormányt („a Kormány”) dr. Höltzl L. Képviselő képviselte az
Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumból.
3. 2009. április 1-jén a Második Szekció Elnöke úgy határozott, hogy
közli a panaszt a Kormánnyal. Arról is döntés született, hogy a kérelem
érdeme és elfogadhatósága együttesen kerül elbírálásra (29. Cikk 3.
bekezdés).
A TÉNYEK
AZ ÜGY KÖRÜLMÉNYEI
4. A kérelmezők megnevezésük sorrendjében 1957-ben, 1959-ben,
illetve 1929-ben születtek és Budapesten élnek. Az első és a második
kérelmező házaspár, a harmadik kérelmező pedig a második kérelmező
édesanyja. A kérelmezők együtt élnek az alább ismertetendő per tárgyát
képező házban.
WOLFGÉHER ÉS TURULA kontra MAGYARORSZÁG ÍTÉLET
5. 1992. szeptember 10-én két magánszemély szerződés
érvénytelenségének megállapítása, továbbá a kérelmezők által lakott ház
kiürítése iránti pert indított a kérelmezők ellen a Budapest XX-XXI-XXIII.
Kerületi Bíróság előtt.
6. Ezt követően több tárgyalásra és egy szakvélemény beszerzésére
került sor. 1997. február 4. és 1999. május 20. között az eljárás egy, a
panaszolt perrel összefüggő ingatlan-nyilvántartási eljárás befejezéséig
felfüggesztésre került.
7. Számos további tárgyalást követően a Kerületi Bíróság 2004. június
30-án elutasította a keresetet. Fellebbezés nyomán a Fővárosi Bíróság 2005.
április 13-án lényegében helyben hagyta az elsőfokú határozatot.
A JOG
8.
A
kérelmezők azt panaszolták, hogy az eljárás hossza
összeegyeztethetetlen volt az Egyezmény 6. Cikkének 1. bekezdésében
foglalt “ésszerű idő” követelményével. A Kormány vitatta a panaszt.
9. A Bíróság észrevételezi, hogy a figyelembe veendő időszak csak 1992.
november 5-én kezdődött, amikor az egyéni panasz jogának Magyarország
általi elismerése hatályba lépett. Az azóta eltelt idő ésszerű voltának
megítéléséhez azonban figyelembe kell venni az eljárás ezen időpontbeli
állapotát is. A Bíróság megjegyzi, hogy 1992 novemberében az ügy már két
hónapja folyamatban volt. A szóban forgó időszak 2005. április 13-án ért
véget. Ilyen módon több mint tizenkét és fél évig tartott. Ezen időszakból le
kell vonni az eljárás – nyilvánvalóan indokolt, ezért az Állam terhére nem
róható – felfüggesztésének megfelelő két évet és három hónapot. A
fennmaradó időszak azonban két bírósági szinten még így is tíz évet
meghaladó. Az eljárás ezen hosszára figyelemmel a kérelmet elfogadhatóvá
kell nyilvánítani.
10. A Bíróság már többször megállapította az Egyezmény 6. Cikke 1.
bekezdésének megsértését olyan ügyekben, amelyek a jelenlegihez hasonló
kérdéseket vetettek fel (ld. Frydlender v. France [GC], no. 30979/96, § 43,
ECHR 2000-VII). A benyújtott anyagokat megvizsgálva a Bíróság úgy
véli, hogy a Kormány nem terjesztett elő olyan tényt vagy meggyőző érvet,
amely a Bíróságot a jelen körülmények között eltérő következtetés
levonására bírná. A kérdéssel kapcsolatos esetjogára figyelemmel a Bíróság
megállapítja, hogy az eljárás túlzottan hosszú volt, és nem felelt meg az
“ésszerű idő” követelményének. Ezért az Egyezmény 6. Cikkének 1.
bekezdését megsértették.
11. Az Egyezmény 41. Cikkére hivatkozva a kérelmezők vagyoni
kártérítésként együttesen 8000 eurót, nem vagyoni kártérítésként pedig
30000 eurót követeltek. (Költségek és kiadások tekintetében nem
WOLFGÉHER ÉS TURULA kontra MAGYARORSZÁG ÍTÉLET
terjesztettek elő igényt.) A Kormány vitatta a kártérítési igényeket. A
Bíróság nem lát okozati kapcsolatot a megállapított jogsértés és az állított
vagyoni kár között; ezért ezt az igényt elutasítja. A Bíróság azonban úgy
véli, hogy a kérelmezők nem vagyoni kárt szenvedtek. Méltányossági
alapon ítélve együttesen 8000 eurót ítél meg számukra.
12. A Bíróság úgy találja megfelelőnek, hogy a késedelmi kamatnak az
Európai Központi Bank marginális kölcsönkamatán kell alapulnia,
amelyhez további három százalékpontot kell hozzáadni.
EZEN INDOKOK ALAPJÁN A BÍRÓSÁG EGYHANGÚLAG
1. Elfogadhatónak nyilvánítja a kérelmet;
2. Megállapítja, hogy az Egyezmény 6. Cikkének 1. bekezdését
megsértették;
3. Megállapítja:
(a) hogy az alperes Államnak attól az időponttól számított három
hónapon belül, amikor az ítélet az Egyezmény 44. Cikkének 2.
bekezdése szerint véglegessé válik, a kérelmezők számára nem
vagyoni kár tekintetében 8000 (nyolcezer) eurót, továbbá az ezen
összeget terhelő adók összegét kell kifizetnie nemzeti valutában, a
teljesítéskori átváltási árfolyam alkalmazásával;
(b) hogy a fent említett három hónap lejártát követően a teljesítés
időpontjáig a késedelmes időszakra az Európai Központi Bank
marginális kamatlábát három százalékponttal meghaladó mértékű
kamatot kell fizetni a fenti összeg után.
4. A kérelmező igazságos elégtétellel kapcsolatos további igényeit
elutasítja.
Készült angol nyelven, írásbeli kihirdetésre került 2009. november 3-án,
a Bíróság Eljárási Szabályzata 77. § 2. és 3. bekezdésének megfelelően.
Sally Dollé
Hivatalvezető
Françoise Tulkens
Elnök
© Rada Europy / Europejski Trybunał Praw Człowieka, źródło: HUDOC (hudoc.echr.coe.int), pozyskano 13.07.2026. · Źródło