36739/05

WyrokETPCz2009-11-03ECLI:CE:ECHR:2009:1103JUD003673905

Analiza orzeczenia

Sekcja wygenerowana przez AI na podstawie treści orzeczenia — nie stanowi cytatu.

Zagadnienie prawne
Czy długość postępowania cywilnego w sprawie o unieważnienie umowy i eksmisję naruszyła prawo do rozpoznania sprawy w rozsądnym terminie z art. 6 ust. 1 Konwencji?
Ratio decidendi
Trybunał, odwołując się do swojego ugruntowanego orzecznictwa, stwierdził, że postępowanie cywilne, które na dwóch instancjach sądowych trwało ponad dziesięć lat (po odjęciu uzasadnionego okresu zawieszenia), było nadmiernie długie. Rząd nie przedstawił żadnych faktów ani przekonujących argumentów, które uzasadniałyby taką długość. W konsekwencji Trybunał uznał, że doszło do naruszenia prawa do rozpoznania sprawy w rozsądnym terminie, gwarantowanego przez art. 6 ust. 1 Konwencji.
Stan faktyczny
Skarżący, małżeństwo Wolfgéher György i Wolfgéher Györgyné oraz matka pani Wolfgéher, Turula Kálmánné, byli stronami postępowania cywilnego wszczętego przeciwko nim 10 września 1992 r. przed Sądem Rejonowym w Budapeszcie. Sprawa dotyczyła unieważnienia umowy i eksmisji z domu, w którym mieszkali. Postępowanie, z uwzględnieniem dwuletniego i trzymiesięcznego zawieszenia, trwało ponad dwanaście i pół roku na dwóch instancjach sądowych, zakończone 13 kwietnia 2005 r. oddaleniem powództwa.
Rozstrzygnięcie
Trybunał jednogłośnie: uznaje skargę za dopuszczalną; stwierdza naruszenie art. 6 ust. 1 Konwencji; zasądza na rzecz skarżących łącznie 8000 EUR tytułem zadośćuczynienia za szkodę niemajątkową; oddala pozostałe roszczenia skarżących dotyczące słusznego zadośćuczynienia.

Pełny tekst orzeczenia

EMBERI JOGOK EURÓPAI BÍRÓSÁGA   MÁSODIK SZEKCIÓ   WOLFGÉHER ÉS TURULA kontra MAGYARORSZÁG ÜGY   (36739/05. sz. kérelem)   ÍTÉLET   STRASBOURG   2009. november 3.   Ezen határozat az Egyezmény 44. Cikkének 2. bekezdésében foglalt   körülmények beálltával válik véglegessé. Szerkesztői változtatás alá eshet.   WOLFGÉHER ÉS TURULA kontra MAGYARORSZÁG ÍTÉLET   A Wolfgéher és Turula kontra Magyarország ügyben,   az Emberi Jogok Európai Bírósága (Második Szekció) Kamaraként   tartott ülésén, melynek tagjai voltak:   Françoise Tulkens, Elnök,   Vladimiro Zagrebelsky,   Danutė Jočienė,   Dragoljub Popović,   Sajó András,   Nona Tsotsoria,   Kristina Pardalos, bírák   és Sally Dollé, Hivatalvezető   2009. október 13-i zárt ülésén lefolytatott tanácskozását követően   az azon időpontban elfogadott alábbi ítéletet hozza:   AZ ELJÁRÁS   1. Az ügy alapja egy, a Magyar Köztársaság ellen benyújtott kérelem   (36739/05. sz.), amelyet az emberi jogok és alapvető szabadságok   védelméről szóló egyezmény („az Egyezmény”) 34. Cikke alapján három   magyar állampolgár, Wolfgéher György, Wolfgéher Györgyné és Turula   Kálmánné („a kérelmezők”) 2005. október 7-én terjesztett a Bíróság elé.   2. A kérelmezőket Probstner I., Budapesten praktizáló ügyvéd képviselte.   A Magyar Kormányt („a Kormány”) dr. Höltzl L. Képviselő képviselte az   Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumból.   3. 2009. április 1-jén a Második Szekció Elnöke úgy határozott, hogy   közli a panaszt a Kormánnyal. Arról is döntés született, hogy a kérelem   érdeme és elfogadhatósága együttesen kerül elbírálásra (29. Cikk 3.   bekezdés).   A TÉNYEK   AZ ÜGY KÖRÜLMÉNYEI   4. A kérelmezők megnevezésük sorrendjében 1957-ben, 1959-ben,   illetve 1929-ben születtek és Budapesten élnek. Az első és a második   kérelmező házaspár, a harmadik kérelmező pedig a második kérelmező   édesanyja. A kérelmezők együtt élnek az alább ismertetendő per tárgyát   képező házban.   WOLFGÉHER ÉS TURULA kontra MAGYARORSZÁG ÍTÉLET   5. 1992. szeptember 10-én két magánszemély szerződés   érvénytelenségének megállapítása, továbbá a kérelmezők által lakott ház   kiürítése iránti pert indított a kérelmezők ellen a Budapest XX-XXI-XXIII.   Kerületi Bíróság előtt.   6. Ezt követően több tárgyalásra és egy szakvélemény beszerzésére   került sor. 1997. február 4. és 1999. május 20. között az eljárás egy, a   panaszolt perrel összefüggő ingatlan-nyilvántartási eljárás befejezéséig   felfüggesztésre került.   7. Számos további tárgyalást követően a Kerületi Bíróság 2004. június   30-án elutasította a keresetet. Fellebbezés nyomán a Fővárosi Bíróság 2005.   április 13-án lényegében helyben hagyta az elsőfokú határozatot.   A JOG   8.   A kérelmezők azt panaszolták, hogy az eljárás hossza   összeegyeztethetetlen volt az Egyezmény 6. Cikkének 1. bekezdésében   foglalt “ésszerű idő” követelményével. A Kormány vitatta a panaszt.   9. A Bíróság észrevételezi, hogy a figyelembe veendő időszak csak 1992.   november 5-én kezdődött, amikor az egyéni panasz jogának Magyarország   általi elismerése hatályba lépett. Az azóta eltelt idő ésszerű voltának   megítéléséhez azonban figyelembe kell venni az eljárás ezen időpontbeli   állapotát is. A Bíróság megjegyzi, hogy 1992 novemberében az ügy már két   hónapja folyamatban volt. A szóban forgó időszak 2005. április 13-án ért   véget. Ilyen módon több mint tizenkét és fél évig tartott. Ezen időszakból le   kell vonni az eljárás – nyilvánvalóan indokolt, ezért az Állam terhére nem   róható – felfüggesztésének megfelelő két évet és három hónapot. A   fennmaradó időszak azonban két bírósági szinten még így is tíz évet   meghaladó. Az eljárás ezen hosszára figyelemmel a kérelmet elfogadhatóvá   kell nyilvánítani.   10. A Bíróság már többször megállapította az Egyezmény 6. Cikke 1.   bekezdésének megsértését olyan ügyekben, amelyek a jelenlegihez hasonló   kérdéseket vetettek fel (ld. Frydlender v. France [GC], no. 30979/96, § 43,   ECHR 2000-VII). A benyújtott anyagokat megvizsgálva a Bíróság úgy   véli, hogy a Kormány nem terjesztett elő olyan tényt vagy meggyőző érvet,   amely a Bíróságot a jelen körülmények között eltérő következtetés   levonására bírná. A kérdéssel kapcsolatos esetjogára figyelemmel a Bíróság   megállapítja, hogy az eljárás túlzottan hosszú volt, és nem felelt meg az   “ésszerű idő” követelményének. Ezért az Egyezmény 6. Cikkének 1.   bekezdését megsértették.   11. Az Egyezmény 41. Cikkére hivatkozva a kérelmezők vagyoni   kártérítésként együttesen 8000 eurót, nem vagyoni kártérítésként pedig   30000 eurót követeltek. (Költségek és kiadások tekintetében nem   WOLFGÉHER ÉS TURULA kontra MAGYARORSZÁG ÍTÉLET   terjesztettek elő igényt.) A Kormány vitatta a kártérítési igényeket. A   Bíróság nem lát okozati kapcsolatot a megállapított jogsértés és az állított   vagyoni kár között; ezért ezt az igényt elutasítja. A Bíróság azonban úgy   véli, hogy a kérelmezők nem vagyoni kárt szenvedtek. Méltányossági   alapon ítélve együttesen 8000 eurót ítél meg számukra.   12. A Bíróság úgy találja megfelelőnek, hogy a késedelmi kamatnak az   Európai Központi Bank marginális kölcsönkamatán kell alapulnia,   amelyhez további három százalékpontot kell hozzáadni.   EZEN INDOKOK ALAPJÁN A BÍRÓSÁG EGYHANGÚLAG   1. Elfogadhatónak nyilvánítja a kérelmet;   2. Megállapítja, hogy az Egyezmény 6. Cikkének 1. bekezdését   megsértették;   3. Megállapítja:   (a) hogy az alperes Államnak attól az időponttól számított három   hónapon belül, amikor az ítélet az Egyezmény 44. Cikkének 2.   bekezdése szerint véglegessé válik, a kérelmezők számára nem   vagyoni kár tekintetében 8000 (nyolcezer) eurót, továbbá az ezen   összeget terhelő adók összegét kell kifizetnie nemzeti valutában, a   teljesítéskori átváltási árfolyam alkalmazásával;   (b) hogy a fent említett három hónap lejártát követően a teljesítés   időpontjáig a késedelmes időszakra az Európai Központi Bank   marginális kamatlábát három százalékponttal meghaladó mértékű   kamatot kell fizetni a fenti összeg után.   4. A kérelmező igazságos elégtétellel kapcsolatos további igényeit   elutasítja.   Készült angol nyelven, írásbeli kihirdetésre került 2009. november 3-án,   a Bíróság Eljárási Szabályzata 77. § 2. és 3. bekezdésének megfelelően.   Sally Dollé   Hivatalvezető   Françoise Tulkens   Elnök

© Rada Europy / Europejski Trybunał Praw Człowieka, źródło: HUDOC (hudoc.echr.coe.int), pozyskano 13.07.2026. · Źródło