37214/05

EMBERI JOGOK EURÓPAI BÍRÓSÁGA   MÁSODIK SZEKCIÓ   BÁRKÁNYI kontra MAGYARORSZÁG ÜGY   (37214/05. sz. kérelem)   ÍTÉLET   STRASBOURG   2009. június 30.   Ezen határozat az Egyezmény 44. Cikkének 2. bekezdésében foglalt   körülmények beálltával válik véglegessé. Szerkesztői változtatás alá eshet.   BÁRKÁNYI kontra MAGYARORSZÁG ÍTÉLET   A Bárkányi kontra Magyarország ügyben,   az Emberi Jogok Európai Bírósága (Második Szekció) Kamaraként   tartott ülésén, melynek tagjai voltak:   Françoise Tulkens, Elnök,   Ireneu Cabral Barreto,   Vladimiro Zagrebelsky,   Danutė Jočienė,   Sajó András,   Nona Tsotsoria,   Işıl Karakaş, bírák   és Sally Dollé, Hivatalvezető   2009. június 9-i zárt ülésén lefolytatott tanácskozását követően   az azon időpontban elfogadott alábbi ítéletet hozza:   AZ ELJÁRÁS   1. Az ügy alapja egy, a Magyar Köztársaság ellen benyújtott kérelem   (37214/05. sz.), amelyet az emberi jogok és alapvető szabadságok   védelméről szóló egyezmény („az Egyezmény”) 34. Cikke alapján egy   magyar állampolgár, Bárkányi Pál („a kérelmező”) 2005. október 6-án   terjesztett a Bíróság elé.   2. A kérelmezőt Szabó T., Szegeden praktizáló ügyvéd képviselte. A   Magyar Kormányt („a Kormány”) dr. Höltzl Lipót Képviselő képviselte az   Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumból.   3. A kérelmező azt állította, hogy szabadságtól megfosztása túlságosan   hosszú ideig tartott, megsértve az Egyezmény 5. Cikkének 3. bekezdését.   4. 2008. április 29-én a kérelem elfogadhatatlanná lett nyilvánítva. Ezt   követően a kérelmező ügyvédjének 2008. június 24-én kelt fax üzenetéből   kiderült, hogy a határozat meghozatalakor téves iktatás folytán releváns   iratok nem kerültek figyelembe vételre. Ezért a kérelem visszakerült az   ügylistára. 2008. szeptember 3-án a Bíróság úgy határozott, hogy közli a   panaszt a Kormánnyal. Az Egyezmény 29. Cikkének 3. bekezdése alapján   úgy döntött, hogy a kérelem érdemét és elfogadhatóságát együtt vizsgálja   meg.   A TÉNYEK   I. AZ ÜGY KÖRÜLMÉNYEI   5. A kérelmező 1965-ben született és Szegeden él.   BÁRKÁNYI kontra MAGYARORSZÁG ÍTÉLET   A. Az ügy körülményei   6. A felek előterjesztései alapján az ügy tényei az alábbiak szerint   összegezhetők.   7. 2005. június 30-án a kérelmezőt és egyik társát egy személygépkocsi   és két motorbicikli ellopásának alapos gyanúja miatt őrizetbe vették. Az ezt   követő eljárásban általa megbízott védőügyvéd képviselte a kérelmezőt.   8. 2005. július 1-jén a Szegedi Városi Bíróság 2005. augusztus 1-ig   elrendelte a kérelmező előzetes letartóztatását. A kérelmező korábbi   elítéléseire és arra figyelemmel, hogy egy társuk szökésben volt, a Városi   Bíróság úgy vélte: fennállt annak a kockázata, hogy a kérelmező   veszélyeztetné a nyomozást.   9. A kérelmező fellebbezett és szabadlábra helyezését kérte. Arra   hivatkozott, hogy az ellopott tárgyak megkerültek, a harmadik társat pedig   őrizetbe vették, így az elsőfokú bíróság által felhozott indokok már nem   álltak fenn. A kérelmező arra is rámutatott, hogy mezőgazdasági   tevékenységét – amely fő megélhetési forrása volt – súlyosan hátráltatta   fogva tartása. Végül azt is előadta, hogy édesanyja súlyos beteg, s neki kell   ápolnia.   10. 2005. július 7-én a Csongrád Megyei Bíróság helyben hagyta az   elsőfokú határozatot. A bíróság a bűncselekmény tárgyi súlyára és arra   figyelemmel, hogy a kérelmező jelenléte a nyomozás során másképpen nem   biztosítható, a kérelmező előzetes letartóztatását szükségesnek vélte.   11. A kérelmezőt időközben egyéb kisebb tárgyi súlyú bűncselekmények   elkövetésével is meggyanúsították. 2005. július 29-én a Városi Bíróság   2005. október 1-ig meghosszabbította az előzetes letartóztatást. A bíróság   úgy vélte, hogy a kérelmező előéletére figyelemmel megalapozottan lehetett   tartani a kérelmező szökésétől, új bűncselekmény elkövetésétől, illetve –   különösen a tárgyi bizonyítási eszközök megsemmisítése által – a nyomozás   veszélyeztetésétől. A bíróság azt is megállapította, hogy a kérelmező   szabadlábra helyezési kérelme – amely a fellebbezésében foglaltakhoz   képest mellékes indokokat tartalmazott – nem volt kellően megalapozott   ahhoz, hogy letartóztatásának megszüntetését indokolttá tegye. A kérelmező   fellebbezett, szabadlábra helyezést, illetve letartóztatás helyett házi őrizetbe   helyezését kérve.   12. 2005. szeptember 1-jén a Megyei Bíróság helyben hagyta az elsőfokú   határozatot, de a bizonyítékok megsemmisítésének veszélyét törölte az   indokok közül.   13. 2005. szeptember 28-án a Városi Bíróság a korábban felhozott   indokok alapján 2006. január 1-ig újból meghosszabbította a kérelmező   előzetes letartóztatását. A kérelmező fellebbezett, s felhívta a figyelmet –   többek között – arra a tényre, hogy a nyomozás gyakorlatilag lezárult, mivel   minden szükséges nyomozati cselekmény elvégzésre került. Azt is állította,   hogy a cselekmény tárgyi súlya nem szolgálhat letartóztatásának   BÁRKÁNYI kontra MAGYARORSZÁG ÍTÉLET   kizárólagos jogalapjaként. 2005. október 12-én a Megyei Bíróság helyben   hagyta az elsőfokú határozatot.   14. 2005. december 28-án a Városi Bíróság az elsőfokú ügydöntő ítélet   meghozataláig meghosszabbította a kérelmező letartóztatását. A bíróság úgy   vélte, hogy a bűncselekmény tárgyi súlyára figyelemmel megalapozottan   lehetett tartani a kérelmező szökésétől, illetve a még hiányzó vádlott társsal   való összebeszélés által az eljárás veszélyeztetésétől. A kérelmező   fellebbezett és megismételte korábbi érveit.   15. 2006. február 6-án a Megyei Bíróság helyben hagyta az elsőfokú   határozatot, de a fogvatartás jogalapját új bűncselekmény elkövetésének   veszélyére módosította. A bíróság továbbá megállapította, hogy a nyomozás   lezárult, így azt a kérelmező már nem veszélyeztethette.   16. 2006. augusztus 21-én a Városi Bíróság a korábban felhozott indokok   alapján az elsőfokú ügydöntő ítélet meghozataláig meghosszabbította a   kérelmező előzetes letartóztatását.   17. 2006. szeptember 5-én a Városi Bíróság megszüntette a kérelmező   letartóztatását és elrendelte házi őrizetét. A bíróság úgy vélte, hogy a   kérelmező már nem volt abban a helyzetben, hogy veszélyeztethesse az   eljárás céljait, emellett a rendelkezésére álló adatok alapján már nem kellett   alappal tartani szökéstől, elrejtőzéstől.   18. 2007. szeptember 25-én a Szegedi Városi Bíróság orgazdaság   elkövetésében bűnösnek találta a kérelmezőt, s egy év felfüggesztett   szabadságvesztésre ítélte.   B. Releváns hazai jogszabályok   A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a releváns időszakban   hatályos szöveg)   129. §   „…(2)   A terhelt előzetes letartóztatásának szabadságvesztéssel büntetendő   bűncselekmény miatt folytatott eljárásban, és akkor van helye, ha   a) megszökött, a bíróság, az ügyész, illetve a nyomozó hatóság elől elrejtőzött, vagy   szökést kísérelt meg, illetőleg az eljárás során ellene újabb, szabadságvesztéssel   büntetendő szándékos bűncselekmény miatt eljárás indult,   b) szökésének vagy elrejtőzésének veszélyére tekintettel vagy más okból   megalapozottan feltehető, hogy az eljárási cselekményeknél a jelenléte másképp nem   biztosítható,   c) megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén, különösen a tanúk   befolyásolásával vagy megfélemlítésével, tárgyi bizonyítási eszköz, okirat   BÁRKÁNYI kontra MAGYARORSZÁG ÍTÉLET   megsemmisítésével, meghamisításával vagy elrejtésével meghiúsítaná, megnehezítené   vagy veszélyeztetné a bizonyítást,   d) megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a megkísérelt vagy   előkészített bűncselekményt véghezvinné, vagy szabadságvesztéssel büntetendő újabb   bűncselekményt követne el.”   131. §   „(1) A vádirat benyújtása előtt elrendelt előzetes letartóztatás az elsőfokú bíróságnak a   tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapig tart. Az   előzetes letartóztatást a nyomozási bíró alkalmanként legfeljebb három hónappal,   összesen legfeljebb az előzetes letartóztatás elrendelésétől számított egy év elteltéig   meghosszabbíthatja. Ezt követően az előzetes letartóztatást a megyei bíróság   egyesbíróként eljárva … alkalmanként legfeljebb két hónappal meghosszabbíthatja.   (4) A vádirat benyújtása után az elsőfokú bíróság által elrendelt vagy fenntartott   előzetes letartóztatás az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig … tart.”   A JOG   I. AZ EGYEZMÉNY 5. CIKKE 3. BEKEZDÉSÉNEK MEGSÉRTÉSE   19. A kérelmező az Egyezmény 5. Cikkének 3. bekezdése alapján   szabadságtól való megfosztásának hosszát panaszolta.   Az Egyezmény 5. cikkének 3. bekezdése kimondja:   “E Cikk 1. c) bekezdésének rendelkezésével összhangban letartóztatott vagy   őrizetbe vett minden … személynek joga van arra, hogy ésszerű határidőn belül   tárgyalást tartsanak ügyében vagy a tárgyalásig szabadlábra helyezzék. A szabadlábra   helyezés olyan feltételekhez köthető, amelyek biztosítják a tárgyaláson való   megjelenést.”   20. A Kormány vitatta az állítást.   A. Elfogadhatóság   21. A Bíróság megjegyzi, hogy a panasz nem nyilvánvalóan   megalapozatlan az Egyezmény 35. Cikkének 3. bekezdése szerinti   értelemben. Továbbá megjegyzi, hogy semmilyen más alapon sem   elfogadhatatlan. Ezért elfogadhatóvá kell nyilvánítani.   B. Érdem   22. A kérelmező hangsúlyozta, hogy szabadságtól megfosztása   ésszerűtlenül hosszú ideig tartott.   BÁRKÁNYI kontra MAGYARORSZÁG ÍTÉLET   23. A Kormány fenntartotta, hogy a kérelmező letartóztatása nem lépte   túl azt a tartamot, ami az adott körülmények között a hatóságok számára   szükséges volt a kérelmező ellen felhozott vád tárgyát képező   bűncselekmény miatti felelősség megállapításához. A kérelmező előzetes   letartóztatásának meghosszabbításakor a hazai bíróságok releváns és   elégséges alapra támaszkodtak, s nem csupán a kérelmező terhére rótt   cselekmények tárgyi súlyát, hanem az ügy minden aspektusát figyelembe   vették.   24. A Bíróság megismétli: azt a kérdést, hogy az előzetes letartóztatás   hossza ésszerű-e, nem lehet elvontan megítélni. Azt, hogy a vádlott előzetes   letartóztatásának fenntartása ésszerű-e, minden esetben az ügy speciális   vonásainak figyelembe vételével kell eldönteni. A fogvatartás fenntartása   egy adott ügyben csak abban az esetben lehet indokolt, ha közérdek valódi   követelményének specifikus jelei állnak fenn, amelyek az ártatlanság   vélelme ellenére nagyobb súllyal esnek latba, mint az Egyezmény 5.   Cikkében lefektetett, az egyén szabadságának tiszteletben tartását előíró   szabály (ld. többek között Labita v. Italy [GC], no. 26772/95, §§ 152 et seq.,   ECHR 2000-IV).   25. Elsődlegesen a nemzeti bírói hatóságokra tartozik annak biztosítása,   hogy egy adott ügyben a vádlott előzetes letartóztatása ne lépje túl az   ésszerű időtartamot. Ennek érdekében – az ártatlanság vélelme elvének   kellő figyelembe vételével – a hatóságoknak meg kell vizsgálniuk mindazon   tényeket, amelyek a fent említett, az 5. Cikkben foglalt szabálytól való   eltérést igazoló közérdek követelményének fennállása mellett vagy ellen   szólnak, s ezen érveket bele kell foglalniuk a szabadlábra helyezés iránti   kérelmek tárgyában hozott határozataikba. A Bíróságnak alapvetően az e   határozatokban felhozott indokok, s a kérelmező által a fellebbezésekben   előadott, okiratokkal alaposan alátámasztott tények alapján kell eldöntenie,   hogy az 5. Cikk 3. bekezdését megsértették-e (ld. Muller v. France, 17   March 1997, § 35, Reports of Judgments and Decisions 1997-II).   26. Az arra vonatkozó alapos gyanú fennállása, hogy a fogvatartott   bűncselekményt követett el, a meghosszabbított őrizetben tartás   törvényességének elengedhetetlen, de bizonyos időn túl már nem elegendő   feltétele. Akkor már azt kell megállapítania a Bíróságnak, hogy a bírói   hatóságok által felhozott egyéb indokok továbbra is indokolták-e a   szabadságtól megfosztást. Amennyiben ezek az alapok „relevánsak” és   „elegendőek”, akkor a Bíróságnak arról is meg kell győződnie, hogy a   nemzeti hatóságok „különös gondosságot” tanúsítottak-e az eljárás   lefolytatása során (ld. Muller, loc. cit.).   27. A Bíróság észrevételezi, hogy a kérelmező 2005. július 1-től 2007.   szeptember 25-ig, azaz csaknem két évig és három hónapig volt megfosztva   szabadságától. Ez az időszak tizennégy hónap előzetes letartóztatást és   tizenhárom hónap – szintén az 5. Cikk hatálya alá tartozó (ld., inter alia,   Pekov v. Bulgaria, no. 50358/99, § 60) – házi őrizetet foglalt magában. A   BÁRKÁNYI kontra MAGYARORSZÁG ÍTÉLET   Bíróság megjegyzi, hogy kezdetben a szökés, s kisebb mértékben az   összebeszélés és új bűncselekmény elkövetésének veszélye volt a kérelmező   előzetes letartóztatásának fő indoka. A Bíróság meggyőződött arról, hogy a   nyomozás e szakaszában a gyanú, hogy a kérelmező követte el a szóban   forgó bűncselekményeket, igazolta a kérelmező azon célból történő   fogvatartását, hogy bíróság előtti megjelenése biztosítva legyen.   28. A nyomozás legkésőbb 2006. február 6-i lezárását követően azonban   az összebeszélés veszélye már nem támasztható alá érvekkel, a kérelmező   szabadságtól megfosztása mindazonáltal még tizenkilenc hónapig   folytatódott. A fenntartott intézkedés fennmaradt indoka a szökés és új   bűncselekmény elkövetésének veszélye volt. A Bíróság szerint a hazai   bíróságoknak e veszélyeket az ügy összes aspektusának fényében kellett   volna értékelniük, s kevésbé szigorú intézkedések alkalmazását kellett volna   megfontolniuk. Ehelyett a bíróságok annak mechanikus ismétlésére   szorítkoztak, hogy a kérelmező terhére rótt bűncselekmények tárgyi súlyára   figyelemmel fennállt a szökés és új bűncselekmény elkövetésének veszélye.   A Bíróság valószínűtlennek tartja e veszélyt, különösen a Városi Bíróság   2006. szeptember 5-én meghozott, a kérelmező előzetes letartóztatását   megszüntető, és házi őrizetét elrendelő határozatának fényében. Az előzetes   letartóztatás teljes tartamát figyelembe véve a Bíróság nincs meggyőződve   arról, hogy a kérelmező szabadságtól megfosztása – különösen 2006.   február 2. után – indokolt volt.   29. Ezért az Egyezmény 5. Cikkének 3. bekezdését megsértették.   II. AZ EGYEZMÉNY 41. CIKKÉNEK ALKALMAZÁSA   30. Az Egyezmény 41. Cikke kimondja:   “Ha a Bíróság az Egyezmény vagy az ahhoz kapcsolódó jegyzőkönyvek megsértését   állapítja meg és az érdekelt Magas Szerződő Fél belső joga csak részleges jóvátételt   tesz lehetővé, a Bíróság – szükség esetén – igazságos elégtételt ítél meg a sértett   félnek.”   A. Károk   31. A kérelmező összesen 1 200 000 forintot (megközelítőleg 4000   eurót) követelt igazságos elégtételként.   32. A Kormány túlzottnak tartotta a kérelmező igényét.   33. A Bíróság úgy véli, hogy a kérelmező bizonyos mértékű nem   vagyoni kárt szenvedett. Ezért méltányossági alapon 2000 eurót ítél meg   számára.   BÁRKÁNYI kontra MAGYARORSZÁG ÍTÉLET   B. Költségek és kiadások   34. A kérelmező ilyen címen nem terjesztett elő igényt.   C. Késedelmi kamat   35. A Bíróság úgy találja megfelelőnek, hogy a késedelmi kamatnak az   Európai Központi Bank marginális kölcsönkamatán kell alapulnia,   amelyhez további három százalékpontot kell hozzáadni.   EZEN INDOKOK ALAPJÁN A BÍRÓSÁG EGYHANGÚLAG   1. A kérelmet elfogadhatóvá nyilvánítja;   2. Megállapítja, hogy az Egyezmény 5. Cikkének 3. bekezdését   megsértették;   3. Megállapítja:   (a) hogy az alperes Államnak attól az időponttól számított három   hónapon belül, amikor az ítélet az Egyezmény 44. Cikkének 2.   bekezdése szerint véglegessé válik, a kérelmező számára nem vagyoni   kár tekintetében 2000 (kétezer) eurót, továbbá az ezen összeget   terhelő adók összegét kell kifizetnie nemzeti valutában, a teljesítéskori   átváltási árfolyam alkalmazásával;   (b) hogy a fent említett három hónap lejártát követően a teljesítés   időpontjáig a késedelmes időszakra az Európai Központi Bank   marginális kamatlábát három százalékponttal meghaladó mértékű   kamatot kell fizetni a fenti összeg után;   4. A kérelmező igazságos elégtétellel kapcsolatos további igényeit   elutasítja.   Készült angol nyelven, írásbeli kihirdetésre került 2009. június 30-án, a   Bíróság Eljárási Szabályzata 77. § 2. és 3. bekezdésének megfelelően.   Sally Dollé   Hivatalvezető   Françoise Tulkens   Elnök   BÁRKÁNYI kontra MAGYARORSZÁG ÍTÉLET   9