41463/02

FÖLDES AND FÖLDESNÉ HAJLIK v. HUNGARY JUDGMENT   MÁSODIK SZEKCIÓ   FÖLDES ÉS FÖLDESNÉ HAJLIK kontra MAGYARORSZÁG ÜGY   (41463/02 sz. Kérelem)   ÍTÉLET   STRASBOURG   2006. október 31.   Ezen határozat az Egyezmény 44. Cikkének 2. bekezdésében foglalt   körülmények beálltával válik véglegessé. Szerkesztői változtatás alá eshet.   FÖLDES AND FÖLDESNÉ HAJLIK v. HUNGARY JUDGMENT   A Földes és Földesné Hajlik kontra Magyarország ügyben   Az Emberi Jogok Európai Bírósága (Második Szekció) Kamaraként tartott   ülésén, melynek tagjai voltak:   J.-P. COSTA, Elnök   A.B. BAKA,   I. CABRAL BARRETO,   A. MULARONI,   E. FURA-SANDSTRÖM,   D. JOČIENĖ   D. POPOVIĆ, bírák   és S. DOLLÉ, Hivatalvezető   2006. október 10-i zárt ülésén folytatott tanácskozását követően   az azon időpontban elfogadott alábbi határozatot hozza:   AZ ELJÁRÁS   1. Az ügy alapja egy Magyarország ellen benyújtott kérelem (41463/02   sz.), amelyet az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló   egyezmény (az “Egyezmény”) 34. Cikke alapján két magyar állampolgár,   Földes Károly András és Földesné Hajlik Anna 2002. november 1-én   terjesztett a Bíróság elé.   2. A Magyar Kormányt (a “Kormány”) dr. Höltzl Lipót képviselte az   Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumból.   3. 2005. szeptember 13-án a Bíróság úgy határozott, hogy közli az eljárás   elhúzódásával kapcsolatos panaszt. 2006. március 28-án a Bíróság úgy   határozott, hogy közli azon panaszt, miszerint az első kérelmező   szabadságát korlátozták azáltal, hogy megtiltották számára az alperes Állam   területének elhagyását. Az Egyezmény 29. Cikkének 3. bekezdése alapján a   Bíróság úgy határozott, hogy a kérelem érdemét és elfogadhatóságát   együttesen vizsgálja.   A TÉNYEK   4. A kérelmezők 1957-ben, illetve 1958-ban születtek és Miskolcon   élnek.   FÖLDES AND FÖLDESNÉ HAJLIK v. HUNGARY JUDGMENT   5. 1992. december 10-én az E. Kft. csődbűntett és más bűncselekmények   elkövetésével vádolta az akkor házasságban élő kérelmezőket. Ezt követően   a Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított az első   kérelmező ellen. 1993. november 17-én gyanúsítottként hallgatták ki az első   kérelmezőt.   6. 1993. december 27-én a Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság   megtiltotta a kérelmezők tulajdonában álló ingatlan és személygépkocsi   elidegenítését. 1994. február 22-én a Miskolc Városi Ügyészség   helybenhagyta az intézkedést, megállapítva annak indokoltságát azon az   alapon, hogy célja a potenciális polgári jogi igények kielégítésének   biztosítása volt.   7. Közben, 1994. január 6-án, a második kérelmezőt is eljárás alá vonták   terheltként.   8. 1994. január 17-én a Belügyminisztérium Útlevél Hivatala a külföldre   utazásról és az útlevélről szóló 1989. évi XXVIII. törvény (2)-(3) bekezdése   alapján a büntetőeljárás lezárásáig bevonta az első kérelmező útlevelét   annak érdekében, hogy biztosítsa elérhetőségét az igazságszolgáltatás   számára. A határozatot a Belügyminiszter 1994. március 25-én   helybenhagyta.   9. 1994. október 26-án a Miskolc Városi Ügyészség vádat emelt a   kérelmezők ellen csődbűntett és más bűncselekmények elkövetése miatt.   10. Közben az első kérelmező az útlevélbevonást elrendelő közigazgatási   határozat felülvizsgálatát kérte a Fővárosi Bíróságtól. 1995. május 9-én a   Fővárosi Bíróság helybenhagyta a határozatot, amely a bíróság szerint a   jogszabályoknak megfelelt.   11. A Miskolc Városi Bíróság 1996. május 7. és 2002. február 4. között   tizenhat tárgyalást tartott, majd 2002. február 11-én elítélte a kérelmezőket,   és egy év nyolc hónap, illetve egy év hat hónap szabadságvesztéses   büntetést szabott ki rájuk. A bíróság tanúvallomásokra, nagy mennyiségű   okirati bizonyítékra és három szakértői véleményre támaszkodott. Az   indoklásban enyhítő tényezőként értékelte a bűncselekmények elkövetése   óta eltelt „nagyon hosszú időt”, amely a bíróság szerint nem volt a   bíróságok terhére róható.   12. Fellebbezés nyomán 2002. június 11-én a Borsod-Abaúj-Zemplén   Megyei Bíróság súlyos eljárásjogi hiányosságok miatt hatályon kívül   helyezte a Városi Bíróság ítéletét, és az ügyet visszautalta az elsőfokú   bíróság elé.   13. A kérelmezők ügyirat fénymásolása iránti kérelmére a Megyei   Bíróság 2002. június 17-én azon dokumentumok megjelölésére hívta fel a   kérelmezőket, amelyekről másolatot kívántak készíttetni. A bíróság közölte,   hogy a több ezer oldalnyi ügyirat (amely egyébként személyesen teljes   terjedelmében megtekinthető volt) lemásolása és megtekintése lehetetlen és   szükségtelen is, mivel számos dokumentum az ügy szempontjából csekély   relevanciával bír.   FÖLDES AND FÖLDESNÉ HAJLIK v. HUNGARY JUDGMENT   14. A folytatódó eljárásban 2002. október 21. és 2005. május 19. között   tizennyolc tárgyalásra került sor.   15. 2005. május 23-án a Városi Bíróság a számvitel rendjének   megsértése (amely a büntető törvénykönyv 289. § alapján két évig terjedő   szabadságvesztéssel büntethető), továbbá csődbűntett (amely a büntető   törvénykönyv 290. § alapján öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető)   elkövetése miatt elítélte a kérelmezőket, és személyenként 270.000 forint1   pénzbírságot szabott ki rájuk.   16. 2005. június 23-án a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság   elutasította a kérelmezők fellebbezését, ugyanakkor megszüntette javaik   lefoglalását.   17. 2006. január 5-én a Legfelsőbb Bíróság fellebbviteli tanácsa   hatályon kívül helyezte a másodfokú ítéletet és visszautalta az ügyet a   Megyei Bírósághoz.   18. A folytatódó eljárásban a Megyei Bíróság 2006. június 8-án   lényegében fenntartotta az elítélő ítéletet és a kiszabott pénzbírságot.   Elutasította a polgári jogi igényeket és megszüntette a kérelmezők   vagyonával kapcsolatban elrendelt elidegenítési tilalmat. Indoklásában   megismételte:   “a joghátrányok kiszabásakor a bíróság teljes mértékben elismerte az eljárás   rendkívüli elhúzódását, s a büntetések meghatározásakor jelentős enyhítő tényezőként   értékelte ezt a körülményt.”   19. A kérelmezők azon panaszával kapcsolatban, hogy a szakértők nem   jelentek meg a bírósági tárgyaláson a bíróság észrevételezte, hogy a   szakvéleményeket az ügy irataihoz csatolták, mivel a 2005. február 10-i   tárgyaláson részletesen bemutatásra kerültek. A bírósági felhívás ellenére az   eljárás további részében a kérelmezők nem terjesztettek elő írásos   észrevételeket a szakvéleményekkel kapcsolatban. Mivel a szakvélemények   egész idő alatt a védelem rendelkezésére álltak, s mivel az egyik tárgyaláson   a szakértők elmagyarázták a szakvéleményeket, a bíróság meggyőződött   arról, hogy a “közvetlen és szóbeli eljárás” elvét nem sértették meg.   Mindenesetre a bíróság meg volt győződve arról, hogy az ügy bonyolultsága   és a (több kötetnyi) szakvélemény terjedelme miatt érdemi kritikát csak   írásban lehetett volna előterjeszteni, s a szakértők – akik alapvetően hasonló   véleményt terjesztettek elő – is írásban reagálhattak volna a kritikákra.   Az ítélet ugyanezen a napon jogerőssé vált.   Megközelítőleg 1,000 euro   FÖLDES AND FÖLDESNÉ HAJLIK v. HUNGARY JUDGMENT   A JOG   I. AZ EGYEZMÉNY 6. CIKKE 1. BEKEZDÉSÉNEK ÁLLÍTÓLAGOS   MEGSÉRTÉSE   20. A kérelmező panaszolja, hogy pere ésszerűtlenül hosszú ideig tartott,   megsértve az Egyezmény 6. Cikkének 1. bekezdését, amelynek releváns   része kimondja:   “Mindenkinek joga van arra, hogy... bíróság tisztességesen és ésszerű   időn belül... hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei   tárgyában...”   21. A Kormány vitatta az állítást.   22. A figyelembe veendő időszak az első kérelmező vonatkozásában   1993. november 17-én, a második kérelmező vonatkozásában 1994. január   6-án kezdődött és 2006. június 8-án zárult le. Ilyen módon három bírósági   szinten tizenkét és fél évig tartott.   23. A Kormány úgy érvelt, hogy a kérelmezők ebben az összefüggésben   nem állíthatják magukról, hogy az Egyezmény megsértésének áldozatai,   mivel a hazai bíróságok kifejezetten elismerték, hogy az eljárás szokatlanul   hosszú volt, s az eljárás elhúzódását nagyon enyhe büntetések kiszabásával   orvosolták.   A kérelmezők vitatták a véleményt.   24. A Bíróság észrevételezi: a Városi Bíróság és a Megyei Bíróság is   megállapította az eljárás rendkívüli elhúzódását, s mindkét bíróság   megállapította, hogy ez a körülmény jelentős enyhítő tényező. A két   bűncselekmény elkövetése miatt – amelyek kettőtől öt évig terjedő   szabadságvesztéssel büntethetők – a bíróság kumulatív büntetésként csak   mérsékelt összegű pénzbüntetést szabott ki a kérelmezőkre. Ennek fényében   a Bíróság meggyőződött arról, hogy a kérelmezők megfelelő jogorvoslatban   részesültek az Egyezmény 6. cikkének 1. bekezdése alapján számukra   biztosított azon jog állítólagos megsértése miatt, hogy bíróság ésszerű időn   belül hozzon határozatot az ellenük felhozott büntetőjogi vádakkal   kapcsolatban. Ennek megfelelően a kérelmezők ebben az összefüggésben a   34. Cikk céljaira nem állíthatják magukról, hogy a 6. Cikk 1. bekezdése   megsértésének áldozatai. Ezért a panasz nyilvánvalóan megalapozatlan a 35.   Cikk 3. bekezdése szerinti értelemben, s azt az Egyezmény 35. Cikkének 4.   bekezdése alapján el kell utasítani (ld. Morby v. Luxembourg (dec.),   no. 27156/02, ECHR 2003-XI; Lie and Berntsen v. Norway (dec.),   no. 25130/94, 16 December 1999; Tamás Kovács v. Hungary, no. 67660/01,   2004. szeptember 28., 26. §).   FÖLDES AND FÖLDESNÉ HAJLIK v. HUNGARY JUDGMENT   II. AZ   EGYEZMÉNYHEZ   ELSŐ   FŰZÖTT   ELSŐ   KIEGÉSZÍTŐ   ÁLLÍTÓLAGOS   JEGYZŐKÖNYV   MEGSÉRTÉSE   CIKKÉNEK   25. A kérelmezők továbbá panaszolták, hogy az eljárás elhúzódása   megsértette az Egyezmény Első kiegészítő jegyzőkönyvének 1. Cikkében   biztosított, javaik tiszteletben tartásához fűződő jogukat, mivel a hatóságok   több mint tizenkét éven keresztül lefoglalták javaikat. Az Első kiegészítő   jegyzőkönyv 1. Cikke kimondja:   „Minden természetes vagy jogi személynek joga van javai tiszteletben tartásához.   Senkit sem lehet tulajdonától megfosztani, kivéve, ha ez közérdekből és a törvényben   meghatározott feltételek, valamint a nemzetközi jog általános elvei szerint történik.   Az előző bekezdésben foglaltak nem korlátozzák az államok jogát olyan törvények   alkalmazásában, melyeket szükségesnek ítélnek ahhoz, hogy a javaknak a köz   érdekében történő használatát szabályozhassák, illetőleg az adók, más közterhek vagy   bírságok megfizetését biztosítsák.”   26. A Bíróság észrevételezi, hogy a kérelmezők javai tekintetében   elrendelt elidegenítési tilalom azt a célt szolgálta, hogy biztosítsa a   potenciális polgári jogi igények kielégítését. A Bíróság úgy véli, hogy az   ilyen korlátozás elvileg „szükségesnek” tekinthető „ahhoz, hogy a javaknak   a köz érdekében történő használatát szabályozhassák” az Első kiegészítő   jegyzőkönyv 1. Cikke szerinti értelemben (vö. mutatis mutandis, Raimondo   v. Italy, judgment of 22 February 1994, Series A no. 281-A, 16. o., 27. §).   Igaz, az adott ügyben ezen intézkedés hosszú időn át alkalmazásra került.   Azonban, még annak feltételezésével is, hogy a kérelmezők ebben a   tekintetben kimerítették a hazai jogorvoslatokat, a Bíróság meggyőződött   arról, hogy a nemzeti bíróságok megfelelő jogorvoslatban részesítették a   kérelmezőket az általuk esetlegesen amiatt elszenvedett hátrányokért, hogy   javaikat hosszú időn át nem mobilizálhatták, amikor a bíróságok   kifejezetten a per elhúzódására tekintettel csupán mérsékelt összegű   pénzbüntetést szabtak ki a kérelmezőkre annak ellenére, hogy jelentős   időtartamú szabadságvesztéssel voltak büntethetők.   Ezért ez a panasz is nyilvánvalóan megalapozatlan a 35. Cikk 3.   bekezdése szerinti értelemben, s a panaszt az Egyezmény 35. Cikkének 4.   bekezdése alapján el kell utasítani.   FÖLDES AND FÖLDESNÉ HAJLIK v. HUNGARY JUDGMENT   III. AZ EGYEZMÉNY 6. CIKKÉNEK ÁLLÍTÓLAGOS MEGSÉRTÉSE   (TISZTESSÉGES TÁRGYALÁS)   27. A kérelmezők azt is panaszolták, hogy a nemzeti bíróságok nem   hallgatták meg az összes tanút, akinek meghallgatását indítványozták, s   további bizonyítás felvételére irányuló érveik közül is elutasítottak   néhányat. Továbbá előterjesztették, hogy a tárgyalásokon soha nem   intézhettek kérdést a szakértőkhöz, s hogy a hatóságok nem akarták az ügy   dokumentumait lemásoltatni számukra. A kérelmezők az Egyezmény 6.   Cikkének 3.(b), (c) és (d) bekezdéseire támaszkodtak. A 6. Cikkének 3.   bekezdésének releváns része kimondja:   „Minden bűncselekménnyel gyanúsított személynek joga van - legalább - arra, hogy…   b) rendelkezzék a védekezésének előkészítéséhez szükséges idővel és eszközökkel;   c) személyesen, vagy az általa választott védő segítségével védekezhessék, és ha nem   állanak rendelkezésére eszközök védő díjazására, amennyiben az igazságszolgáltatás   érdekei ezt követelik meg, hivatalból és ingyenesen rendeljenek ki számára ügyvédet;   d) kérdéseket intézzen vagy intéztessen a vád tanúihoz és kieszközölhesse, a mentő   tanúk megidézését és kihallgatását ugyanolyan feltételek mellett, mint ahogy a vád tanúit   megidézik, illetve kihallgatják…”   28. Amennyiben a kérelmezők panasza úgy értendő, hogy az a   bizonyítékok hazai bíróságok általi értékelését és az eljárás eredményét   érinti, úgy a Bíróság megismétli, hogy az Egyezmény 19. Cikkének   megfelelően feladata a Szerződő Államok által az Egyezménnyel   kapcsolatban tett vállalások tiszteletben tartásának biztosítása. Különösen   nem feladata a Bíróságnak, hogy a nemzeti hatóságok által állítólagosan   elkövetett tény- és jogbeli tévedésekkel foglalkozzon, kivéve, hogyha e   tévedések az Egyezményben védett jogokat és szabadságokat sérthetik.   Továbbá, miközben az Egyezmény 6. Cikke biztosítja a tisztességes   tárgyaláshoz való jogot, semmilyen szabályt nem állapít meg a bizonyítékok   elfogadása vagy értékelése tekintetében, ezért ezeket a kérdéseket   elsősorban a nemzeti jognak és a nemzeti bíróságoknak kell szabályozniuk   (ld. többek között García Ruiz v. Spain [GC], judgment of 21 January 1999,   Reports of Judgments and Decisions 1999-I, pp. 98-99, § 28). A Bíróság   hangsúlyozza, hogy az Egyezmény 6. Cikkének 1. és 3. bekezdésében   foglalt biztosítékok nem értelmezhetők úgy, mint amik a terhelt számára   végtelen számú tanú beidéztetésének a jogát biztosítják.   29. A jelen ügyben a Bíróság meggyőződött arról: az ügyiratok alapján   nincs jele annak, hogy a bíróságok elfogultak lettek volna, vagy hogy az   eljárás egyéb módon tisztességtelen vagy önkényes lett volna. Önmagában   az a tény, hogy a kérelmezőknek írásban kellett előterjeszteniük a   szakvéleményekkel kapcsolatos megjegyzéseiket, kérdéseiket, illetve   kritikáikat, vagy az a körülmény, hogy az ügyiratok fénymásolása csak   FÖLDES AND FÖLDESNÉ HAJLIK v. HUNGARY JUDGMENT   azzal a feltétellel volt lehetséges, hogy a terhelteknek a szükséges   dokumentumokat ki kellett válogatni, nem teszi tisztességtelenné az eljárást,   hogyha a bíróság előtt a szakvélemények részletes ismertetésére sor került, s   hogyha az ügyiratok teljes egészében hozzáférhetők voltak a védelem   számára.   Ebből következően ez a panasz is nyilvánvalóan megalapozatlan az   Egyezmény 35. Cikkének 3. bekezdése szerinti értelemben, s a panaszt az   Egyezmény 35. Cikkének 4. bekezdése alapján el kell utasítani.   IV.   A NEGYEDIK KIEGÉSZÍTŐ JEGYZŐKÖNYV 2. CIKKE 2.   BEKEZDÉSÉNEK ÁLLÍTÓLAGOS MEGSÉRTÉSE   30. Végül, az első kérelmező panaszolta, hogy a nemzeti hatóságok a per   időtartamára bevonták útlevelét. Ennek következtében 1994. január 6-tól   kezdődően nem tudta elhagyni az ország területét (legalábbis 2004. május 1-   ig, amikor Magyarország Európai Unióhoz (“EU”) történt csatlakozása   lehetővé tette a magyar állampolgárok számára, hogy személyi   igazolvánnyal utazzanak be egyes EU Tagállamokba.) A kérelmező szerint   a több mint egy évtizedig tartó teljes utazási tilalom aránytalan intézkedés   volt, amely sértette az Egyezmény Negyedik kiegészítő jegyzőkönyvének 2.   Cikkét. A Negyedik kiegészítő jegyzőkönyv 2. Cikke kimondja:   “2. Mindenki szabadon elhagyhat minden országot, beleértve a saját országát is.   3. E jogokat kizárólag csak olyan, a törvényekkel összhangban lévő korlátozásoknak   lehet alávetni, melyek egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság vagy a köz   biztonsága érdekében, a közrend fenntartásához, a bűnmegelőzéshez, a közegészség vagy   az erkölcsök védelméhez, illetőleg mások jogainak és szabadságainak megóvásához   szükségesek.”   A Kormány nem nyilvánított véleményt ezzel a kérdéssel kapcsolatban.   A. Elfogadhatóság   31. A Bíróság megjegyzi, hogy a panasz nem nyilvánvalóan   megalapozatlan az Egyezmény 35. Cikkének 3. bekezdése szerinti   értelemben. Továbbá megjegyzi, hogy semmilyen más alapon sem   elfogadhatatlan. Ezért elfogadhatóvá kell nyilvánítani.   FÖLDES AND FÖLDESNÉ HAJLIK v. HUNGARY JUDGMENT   B. Érdem   32. A Bíróság megismétli, hogy a Negyedik kiegészítő jegyzőkönyv 2.   Cikke minden személy számára biztosítja a mozgásszabadság jogát,   beleértve azt a jogot is, hogy bármely országból olyan másik országba   utazzon, ahova belépését engedélyezik. Az e jogot korlátozó bármely   intézkedésnek törvényesnek kell lennie, a fent említett Egyezménybeli   rendelkezés 3. bekezdésében hivatkozott törvényes célok valamelyikét kell   szolgálnia, s megfelelő egyensúlyt kell teremtenie a közérdek és az egyén   jogai között (ld. Baumann v. France, judgment of 22 May 2001, Reports of   Judgments and Decisions 2001-V, 217. o., 61. §).   33. A Bíróság meggyőződött arról, hogy a kérelmező számára a   Negyedik kiegészítő jegyzőkönyv 2. Cikke alapján biztosított jogokba   történt beavatkozás – amelynek megtörténtét és törvényességét a felek nem   vitatták – azt a törvényes célt szolgálta, hogy biztosítsa a kérelmező   elérhetőségét az igazságszolgáltatás számára, vagyis a közrend fenntartását   célozta.   34. Az arányosságot illetően az első kérelmező előterjesztette, hogy a   Megyei Bíróságnak az ügyben 1995. május 9-én meghozott jogerős   határozatát követően a hazai bíróságok nem vizsgálták meg ezt a kérdést, s   az utazási korlátozás azóta is hatályban van.   35. A Bíróság megjegyzi, hogy az első kérelmező útlevelét 1994. január   17-én vonták be, hogy e határozatot 1995. május 9-én helybenhagyták, s   hogy ezt követően ebben a vonatkozásban további határozathozatalra nem   került sor. Következésképpen az első kérelmezővel szemben foganatosított   kiutazási tilalom változatlan formában legalább tíz éven át, azaz 2004.   május 1-ig fennmaradt, amikor is az Európai Unión belül lehetővé vált a   nemzeti személyi igazolvánnyal történő utazás. A Bíróság megismétli: még   abban az esetben is, ha az egyén mozgásszabadságának korlátozása   kezdetben indokolt, hosszú időn keresztül történő automatikus fenntartása   az egyén jogait sértő aránytalan intézkedéssé válhat (ld. Riener v. Bulgaria,   no. 46343/99, 121.§, 23 May 2006; Luordo v. Italy, no. 32190/96, 17 July   2003, and mutatis mutandis İletmiş v. Turkey, no. 29871/96, 6 December   2005).   36. A Bíróság véleménye szerint a hatóságoknak nincs joguk hosszú időn   át fenntartani az egyén mozgásszabadságának korlátozását a korlátozás   indokoltságának rendszeres felülvizsgálata nélkül (vö. Riener v. Bulgaria,   op. cit., § 124). Az első kérelmező ügyében azonban ilyen felülvizsgálatra   soha nem került sor, ami azt jelenti, hogy a kiutazási tilalom valójában   automatikus, határozatlan idejű blanketta-intézkedés volt. A Bíróság úgy   véli: ez ellentétes a Negyedik kiegészítő jegyzőkönyv 2. Cikke alapján a   hatóságokra háruló azon kötelezettséggel, hogy megfelelően gondoskodniuk   kell arról, hogy a saját ország elhagyását biztosító jog korlátozása a     FÖLDES AND FÖLDESNÉ HAJLIK v. HUNGARY JUDGMENT   korlátozás fenntartása alatt mindvégig indokolt és arányos legyen az ügy   egyedi körülményei között.   Ebből következően a kérelmező Negyedik kiegészítő jegyzőkönyv 2.   Cikkének 2. bekezdése alapján biztosított jogát megsértették.   V. AZ EGYEZMÉNY 41. CIKKÉNEK ALKALMAZÁSA   37. Az Egyezmény 41. Cikke kimondja:   “Ha a Bíróság az Egyezmény vagy az ahhoz kapcsolódó jegyzőkönyvek megsértését   állapítja meg és az érdekelt Magas Szerződő Fél belső joga csak részleges jóvátételt tesz   lehetővé, a Bíróság – szükség esetén – igazságos elégtételt ítél meg a sértett félnek.”   A. Károk   38. Az első kérelmező 3 millió euró nem vagyoni kártérítést követelt.   39. A Kormány vitatta az igényt.   40. A Bíróság úgy véli, hogy az első kérelmező nem vagyoni kárt   szenvedett. Méltányossági alapon 3.000 eurót ítél meg számára ilyen címen.   B. Költségek és kiadások   41. Ilyen címen nem terjesztettek elő igényt.   C. Késedelmi kamat   42. A Bíróság úgy találja megfelelőnek, hogy a késedelmi kamatnak az   Európai Központi Bank marginális kölcsönkamatán kell alapulnia, s ahhoz   további három százalékpontot kell hozzáadni.   FÖLDES AND FÖLDESNÉ HAJLIK v. HUNGARY JUDGMENT     EZEN INDOKOK ALAPJÁN A BÍRÓSÁG EGYHANGÚLAG   1. Az első kérelmezővel szemben foganatosított utazási tilalommal   kapcsolatos panaszt elfogadhatónak, a kérelem többi részét pedig   elfogadhatatlannak nyilvánítja;   2. Megállapítja, hogy az első kérelmező vonatkozásában megsértették az   Egyezmény Negyedik kiegészítő jegyzőkönyve 2. Cikkének 2.   bekezdését;   3. Megállapítja:   (a) hogy az alperes Kormánynak attól az időponttól számított három   hónapon belül, amikor az ítélet az Egyezmény 44. Cikkének 2.   bekezdése szerint véglegessé válik, a kérelmező számára nem vagyoni   kár tekintetében 3.000 eurót (háromezer euró), továbbá az ezen összeget   terhelő adók összegét kell kifizetnie az alperes Állam nemzeti   valutájában,   a kifizetéskor   alkalmazott   átváltási   árfolyam   alkalmazásával;   (b) hogy a fent említett három hónap lejártát követően a kifizetés   időpontjáig a késedelmes időszakra az Európai Központi Bank   marginális kamatát három százalékponttal meghaladó mértékű kamatot   kell fizetni a fenti összeg után;   4. A kérelmező igazságos elégtétellel kapcsolatos többi igényét elutasítja.   Készült angol nyelven, az írásos értesítés a Bíróság Eljárási szabályzata 77.   szabálya 2. és 3. bekezdésének megfelelően 2006. október 31-én került   kiküldésre.   J.P. COSTA   Elnök   S. DOLLÉ   Hivatalvezető