42961/98

EMBERI JOGOK EURÓPAI BÍRÓSÁGA   MÁSODIK SZEKCIÓ   SIMKÓ kontra MAGYARORSZÁG   (42961/98 sz. kérelem)   ÍTÉLET   STRASBOURG   2003. április 8.   SIMKÓ KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET   A Simkó kontra Magyarország ügyben,   Az Emberi Jogok Európai Bírósága (Második Szekció) Kamaraként tartott   ülésén, melynek tagjai voltak:   J.-P. COSTA, Elnök   A.B. BAKA,   L. LOUCAIDES,   C. BÎRSAN,   K. JUNGWIERT,   M. UGREKHELIDZE,   A. MULARONI, bírák   és S. DOLLÉ, a Szekció hivatalvezetője,   2002. március 12-én és 2003. március 18-án tartott zárt ülésén   az utóbb említett időpontban elfogadott alábbi határozatot hozza:   AZ ELJÁRÁS   1. Az ügy alapja egy Magyarország ellen benyújtott kérelem (42961/98 sz.),   amelyet az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló   egyezmény (az “Egyezmény”) korábbi 25. cikke alapján Simkó Andrásné   és Simkó András (a “kérelmezők”) magyar állampolgárok 1998. június 5-   én terjesztettek az Emberi Jogok Európai Bizottsága elé (a “Bizottság”).   2. A Magyar Kormányt (a „Kormány”) képviselője, dr. Höltzl Lipót, az   Igazságügyi Minisztérium Helyettes Államtitkára képviselte.   3. A kérelmezők különösen azt állították, hogy az általuk 1992. október 9-én   indított eljárás az Egyezmény 6. cikkének 1. bekezdését megsértve   ésszerűtlenül hosszú ideig elhúzódott.   4. A kérelem 1998. november 1-én, az Egyezmény Tizenegyedik kiegészítő   jegyzőkönyvének hatályba lépésével került át a Bírósághoz (Tizenegyedik   kiegészítő jegyzőkönyv 5. cikk, 2. bekezdés).   5. A kérelmet a Bíróság Második Szekciójára osztották (Bírósági   szabályzat, 52. § 1. bek.). A Bírósági szabályzat 26. § 1. bekezdésének   megfelelően e Szekción belül megalakult az ügyet elbíráló Kamara   (Egyezmény 27. cikk, 1. bekezdés).   6. 2001 november 1-én a Bíróság megváltoztatta Szekcióinak összetételét   (25. § 1. bek.). Az ügyet az új összetételű Második Szekcióra osztották (52.   § 1. bek.).   7. 2002. március 12-én hozott határozatával a Bíróság részben   elfogadhatónak nyilvánította a kérelmet.   SIMKÓ KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET   A TÉNYEK   8. A kérelmezők 1955-ben, illetve 1953-ban születtek és Sopronban,   Magyarországon élnek. Korábbi kérelmüket (27587/95. sz.) a Bizottság   egyik bizottsága 1996. május 16-án elfogadhatatlannak nyilvánította.   9. A kérelmezők népművészeti termékek köztéri árusítására vonatkozó   engedélyükkel kapcsolatos, elhúzódó jogvitában hozott közigazgatási   határozatok bírósági felülvizsgálatát és kártérítést kérve 1992. október 9-én   pert indítottak a Soproni Polgármesteri Hivatal ellen („az 1992-es per”). A   Sopron Városi Bíróság nyilvántartásba vette a keresetlevelet majd 1992.   november 4-én hiánypótlást rendelt el. A kérelmezők 1992. november 12-én   eleget tettek a hiánypótlás iránti felhívásnak.   10. 1993. március 1-én a Városi Bíróság a keresetet idézés kibocsátása   nélkül elutasította arra hivatkozva, hogy nem rendelkezett hatáskörrel az   ügy tárgyalására. 1993. március 23-án a kérelmezők fellebbeztek.   11. 1993. augusztus 5-én a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság hatályon   kívül helyezte a Városi Bíróság határozatát. Az ügy iratait saját, hatáskörrel   rendelkező tanácsának küldte meg.   12. A Megyei Bíróság az előtte folyó eljárásban 1993. szeptember 16-án és   október 28-án hiánypótlásra hívta fel a kérelmezőket. A kérelmezők 1993.   szeptember 28-án, illetve november 5-én eleget tettek a felhívásnak. 1993.   november 19-én a bíróság értesítette az alperes hatóságot az ellene indított   eljárásról.   13. Közben, 1993. március 1-én, a kérelmezők a fent említett eljárással   összefüggésben államigazgatási jogkörben okozott kár miatt eljárást   indítottak a Városi Bíróság előtt („az 1993-as per”). Az alperes hatóságot a   bíróság 1993. október 22-én értesítette a megindított perről. 1993. november   20-án a Városi Bíróság tárgyalást tartott és 1993. november 29-én az ügy   iratait áttette a hatáskörrel rendelkező Megyei Bírósághoz.   14. Az 1993. december 14-i tárgyalást követően a Megyei Bíróság 1994.   február 9-én megszüntette a kérelmezők 1992-ben indított perét. A Megyei   Bíróság megállapította, hogy az alperes hatóság az 1993-as perről értesült   korábban, ezért a kérelmezőknek követeléseiket az utóbb indított perben   kell érvényesíteniük. 1994. február 21-én a kérelmezők a Legfelsőbb   Bírósághoz fellebbeztek, amely 1994. október 13-án helybenhagyta az   1992-ben indított eljárást megszüntető határozatot.   15. Közben, miután az 1993-as perrel kapcsolatos eljárásban a felek több   észrevételt tettek, a Megyei Bíróság 1994. augusztus 25-én és 1994. október   18-án tárgyalást tartott. A következő tárgyalást 1994. október 25-re tűzte ki   a Bíróság. A kérelmezők tanúk meghallgatását indítványozó beadványával,   illetékfizetési kötelezettségével, továbbá jogsegély iránti kérelmével   kapcsolatban kialakult eljárási jogvita összefüggésében a Legfelsőbb   Bíróság 1995. november 2-án határozatot hozott a kérelmezők által   megfellebbezett végzések tárgyában.   SIMKÓ KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET   16. 1996. július 9-én a Megyei Bíróság 300.000 forintot és ezen összeg   kamatait ítélte meg kártérítésként a kérelmezők számára. További   követeléseiket a Megyei Bíróság elutasította. A Megyei Bíróság számos   hasonló közigazgatási ügy iratainak és az ügyekben hozott ítéleteknek a   tanulmányozása után döntésében megállapította, hogy az alperes hatóság   magatartása gátolta a kérelmezőket azon jogaik gyakorlásában, amelyek a   közterületen történő árusításra vonatkozó engedélyükből fakadtak. A tíz   oldalas határozat indoklásában a Megyei Bíróság okirati bizonyítékokra   támaszkodott.   17. 1996. augusztus 6-án a kérelmezők fellebbeztek. 1996. szeptember 2-án   fellebbezésüket kiegészítették.   18. 1998. február 5-én a Legfelsőbb Bíróság másodfokú bíróságként eljárva   tárgyalást tartott. 1998. február 13-án a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta a   Megyei Bíróság határozatát. A határozatot 1998. április 8-án kézbesítették a   kérelmezők számára.   A JOG   I. AZ EGYEZMÉNY 6. CIKKE 1. BEKEZDÉSÉNEK ÁLLÍTÓLAGOS   MEGSÉRTÉSE   19. A kérelmezők sérelmezték, hogy perük ésszerűtlenül hosszú ideig   tartott, megsértve az Egyezmény 6. cikkének 1. bekezdését, amelynek   releváns része kimondja:   „Mindenkinek joga van arra, hogy...bíróság tisztességesen és ésszerű   időn belül... hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei   tárgyában...”   20. A Kormány vitatta az állítást.   A. A figyelembe veendő időszak   1. A Bíróság először észrevételezi, hogy az eljárás 1992. október 9-én   kezdődött, amikor a kérelmezők a Sopron Városi Bírósághoz benyújtották   keresetlevelüket. A Bíróság által figyelembe veendő időszak azonban nem   ebben az időpontban, hanem 1992. november 5-én kezdődik, amikor   hatályba lépett az a nyilatkozat, amellyel Magyarország elismerte az egyéni   panasz előterjesztésének jogát az Egyezmény korábbi 25. cikke alapján.   2. Az eljárás 1998. április 8-án ért véget, amikor a Legfelsőbb Bíróság   határozatát kézbesítették a kérelmezők számára. Ennek megfelelően a   kérelmezők pere öt évig és hat hónapig tartott, amely időszakból öt év és öt   SIMKÓ KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET   hónap ratione temporis a Bíróság joghatósága alá esik. Az eljárás három   Bírósági szinten zajlott és az első évben két külön per volt folyamatban.   3. Annak megítélésekor, hogy az eljárás hossza ésszerűnek tekinthető-e   a Bíróság azt is figyelembe veszi, hogy milyen stádiumban volt az eljárás   1992. november 5-én (ld. többek között Humen v. Poland [GC], no.   26614/95, §§ 58-59, 15 October 1999, határozatgyűjteményben nem   megjelentetett).   B. Az eljárás hosszának ésszerű volta   4. A Bíróság emlékeztet arra, hogy az eljárás hosszának ésszerű voltát az   eset egyedi körülményei fényében, a Bíróság esetjogában kidolgozott   kritériumok figyelembe vételével kell megítélni, különös tekintettel az eset   bonyolultságára, a kérelmező és a releváns hatóságok magatartására és arra,   hogy mi volt a per tétje a kérelmező számára (ld. pl. a fent idézett Humen v.   Poland § 60; és Frydlender v. France [GC], no. 30979/96, § 43, ECHR   2000-VII).   1. Az ügy bonyolultsága   5. A Kormány azt állította, hogy az ügy bonyolult volt, különösen mivel   összetett követelésekről kellett határozni.   6. A kérelmezők nem értettek egyet a Kormánnyal és azt állították, hogy   az ügy nem volt bonyolult.   7. A Bíróság észrevételezi, hogy az ügyben a kérelmezők egy árusítási   engedéllyel kapcsolatos jogvita összefüggésében hozott közigazgatási   határozatok bírósági felülvizsgálatát kérték és ehhez kapcsolódóan   államigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránt indítottak pert. A   Megyei Bíróság kizárólag okirati bizonyítékokra támaszkodott; tíz oldalas   határozatát   a Legfelsőbb Bíróság egyetlen tárgyalást követően   helybenhagyta. Ilyen körülmények között az ügy ésszerűen nem tekinthető   bonyolultnak. A Bíróság úgy találja, hogy a Kormány által az ügy   bonyolultságának alátámasztására felhozott indokok nem adnak kellő   magyarázatot a jelen ügy hosszára (ld. mutatis mutandis, Malinowska v.   Poland, no. 35843/97, § 88, 14 December 2000, nem publikált).   2. A kérelmezők magatartása   8. A Kormány azzal érvelt, hogy a kérelmezők magatartása is hozzájárult   az eljárás elhúzódásához, mert beadványaik gyakran nem megfelelőek és   pontatlanok voltak. A kérelmezők vitatják ezt az állítást.   9. A Bíróság észrevételezi, hogy a Megyei Bíróság előtt lefolytatott   eljárásban 1993. szeptember 16-án és október 28-án került kibocsátásra a   hiánypótlást elrendelő végzés. A kérelmezők kellő gondosságot tanúsítva   SIMKÓ KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET   1993. szeptember 28-án, illetve november 5-én eleget tettek a végzésben   foglaltaknak. Továbbá, igaz ugyan, hogy az egyik olyan időszak eseményei,   amely időszakban csak eljárási határozatok meghozatalára került sor (1994.   október 25-től 1995. november 2-ig) – részben legalábbis – a   kérelmezőknek a Megyei Bíróság illeték megfizetésére kötelező határozata   ellen benyújtott fellebbezésével voltak kapcsolatosak, a Bíróság azonban   megjegyzi, hogy a fellebbezéssel párhuzamosan folyt a kérelmezők tanúk   meghallgatását indítványozó beadványának és jogsegély iránti kérelmének a   megvitatása is. Ilyen körülmények között a Bíróság nem tud a kérelmezők   terhére róni jelentős késedelmet.   3. A bíróságok magatartása és a per tétje a kérelmezők számára   10. A Kormány úgy vélte, hogy a bíróságok kellő gondossággal jártak el   a kérelmezők ügyében. A Kormány előterjesztette, hogy az eljárás hossza   ésszerű volt, tekintettel arra, hogy a nemzeti hatóságokat semmilyen előírás   nem kötelezte az ügy sürgős tárgyalására. A kérelmező vitatta ezt az   álláspontot.   11. A Bíróság megjegyzi, hogy a kérelmező első, 1992. október 9-én   benyújtott kereseti kérelme csak 1993. augusztus 5-én került a hatáskörrel   rendelkező bírósághoz; vagyis tíz hónapos megmagyarázatlan késedelemre   került sor. Az alperes – fenti késedelem által okozott – késedelmes értesítése   az ellene indított eljárásról a Megyei Bíróság 1994. február 9-én hozott   határozatának a fényében megfosztotta relevanciájától a korábbi eljárást.   Továbbá, a nemzeti bíróságnak több mint egy évre (1994. október 25.-   1995. november 2.) volt szüksége, többek között, ahhoz, hogy döntsön a   kérelmezők tanúk meghallgatása és jogsegély iránti kérelméről. Végül, a   Legfelsőbb Bíróság csak 1998. február 5-én tartott tárgyalást a kérelmezők   1996. szeptember 2-án végleges formában benyújtott fellebbezése   tárgyában.   12. A Bíróság úgy találja, hogy ez a három jelentős inaktív periódus a   hatóságok terhére róható. Az eljárás nyilvánvaló szervezetlenségével   kapcsolatban a Bíróság emlékeztet arra, hogy a 6. cikk 1. bekezdése azt a   kötelezettséget rója a Szerződő Államokra, hogy jogrendszerüket olyan   módon szervezzék meg, amely lehetővé teszi bíróságaik számára az ügyek   ésszerű időn belül történő eldöntését előíró követelmény tiszteletben tartását   (ld. többek között a Duclos v. France judgment of 17 December 1996,   Reports of judgments and decisions 1996-VI, pp. 2180–81, § 55 in fine).   Ezért a Bíróság arra a következtetésre jut, hogy az eljárásban bekövetkezett   késedelem elsősorban a nemzeti hatóságok terhére róható.   13. Az ügy körülményeire és arra tekintettel, hogy mi volt a per tétje a   kérelmezők számára, továbbá figyelembe véve a hatóságok terhére róható   inaktív periódusokat a Bíróság úgy találja, hogy az Egyezmény 6. cikkének   SIMKÓ KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET   1. bekezdésében lefektetett „ésszerű idő” követelményét a jelen ügyben nem   tartották tiszteletben. Ezért ezt a rendelkezést megsértették.   II. AZ EGYEZMÉNY 41. CIKKÉNEK ALKALMAZÁSA   34. Az Egyezmény 41. cikke kimondja:   „Ha a Bíróság az Egyezmény vagy az ahhoz kapcsolódó jegyzőkönyvek   megsértését állapítja meg és az érdekelt Magas Szerződő Fél belső joga csak   részleges jóvátételt tesz lehetővé, a Bíróság – szükség esetén – igazságos   elégtételt ítél meg a sértett félnek.”   A. Károk   35. A kérelmezők 5.002.543 forint vagyoni és 2.000.000 forint nem   vagyoni kártérítést követeltek az eljárás elhúzódása miatt keletkezett károk   megtérítésére.   36. A Kormány előterjesztette, hogy a kérelmezők követelései túlzottak,   s úgy érvelt, hogy a felmerült kárt a Bíróság Magyarország ellen hozott   releváns döntéseinek a fényében kell megállapítani.   37. Nincs bizonyíték arra vonatkozóan, hogy okozati kapcsolat állna   fenn az Egyezmény 6. cikke 1. bekezdésének megsértése és a kérelmezők   vagyoni kár megtérítésére irányuló követelése között. A Bíróság azonban   azt elismeri, hogy az általuk indított eljárás elhúzódása miatt a kérelmezőket   erkölcsi kár érte. Méltányossági alapon ítélve és tekintettel az ügy   körülményeire a Bíróság 4.000 eurót ítél meg a kérelmezők számára nem   vagyoni káruk megtérítésére.   B. Költségek és kiadások   38. A kérelmezők ilyen címen nem támasztottak követelést.   C. Késedelmi kamat   49. A Bíróság úgy találja megfelelőnek, hogy a késedelmi kamatnak az   Európai Központi Bank marginális hitelkamatán kell alapulnia, s ahhoz   további három százalékpontot kell hozzáadni.   SIMKÓ KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET   EZEN INDOKOK ALAPJÁN A BÍRÓSÁG EGYHANGÚLAG   1. Megállapítja, hogy megsértették az Egyezmény 6. cikkének 1.   bekezdését;   2. Megállapítja:   (a) hogy az alperes Kormánynak attól az időponttól számított három   hónapon belül, amikor az ítélet az Egyezmény 44. cikkének 2. bekezdése   szerint véglegessé válik,   a kérelmezők nem vagyoni kárának   megtérítéseként 4.000 eurót (négyezer euró) és az ezen összeget terhelő   adók összegét kell kifizetnie az alperes Állam nemzeti valutájában, a   kifizetéskori átváltási árfolyam alkalmazásával.   (b) hogy a fent említett három hónap lejártát követően a kifizetés   időpontjáig a késedelmes időszakra az Európai Központi Bank marginális   hitelkamatát három százalékponttal meghaladó mértékű kamatot kell fizetni   a fenti összeg után;   3. A kérelmezők igazságos elégtétellel kapcsolatos további követeléseit   egyhangúlag elutasítja.   Készült angol nyelven, írásbeli kihirdetésre került 2003. április 8-án a   Bíróság Eljárási Szabályzata 77. § 2. és 3. bekezdésének megfelelően.   S. DOLLÉ   hivatalvezető   J.-P. COSTA   elnök