43657/98

EMBERI JOGOK EURÓPAI BÍRÓSÁGA   MÁSODIK SZEKCIÓ   LÉVAI és NAGY kontra Magyarország ügy   (43657/98 sz. kérelem)   ÍTÉLET   STRASBOURG   2003. április 8.   LÉVAI ÉS NAGY KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET   A Lévai és Nagy kontra Magyarország ügyben   Az Emberi Jogok Európai Bírósága (Második Szekció) Kamaraként   tartott ülésén, melynek tagjai voltak:   J.-P. COSTA, Elnök   A.B. BAKA,   L. LOUCAIDES,   C. BÎRSAN,   K. JUNGWIERT,   M. UGREKHELIDZE,   A. MULARONI, bírák   és S. DOLLÉ, a Szekció hivatalvezetője   2002. március 12-én és 2003. március 18-án tartott zárt ülésén   az utóbb említett időpontban elfogadott alábbi határozatot hozza:   AZ ELJÁRÁS   1. Az ügy alapja egy Magyarország elleni kérelem (43657/98 sz.), amelyet   az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény (az   “Egyezmény”) korábbi 25. cikke alapján két magyar állampolgár, Lévai   György és Nagy György (a “kérelmezők”) 1998. május 10-én nyújtottak be   az Emberi Jogok Európai Bizottságához (a “Bizottság”).   2. A Magyar Kormányt (a „Kormány”) képviselője, dr. Höltzl Lipót, az   Igazságügyi Minisztérium Helyettes Államtitkára képviselte.   3. A kérelmezők különösen azt állították, hogy munkaügyi perük az   Egyezmény 6. cikkének 1. bekezdését megsértve ésszerűtlenül hosszú ideig   elhúzódott.   4. A kérelem 1998. november 1-én, az Egyezmény Tizenegyedik kiegészítő   jegyzőkönyvének hatályba lépésével került át a Bírósághoz (Tizenegyedik   kiegészítő jegyzőkönyv 5. cikk, 2. bekezdés).   5. A kérelmet a Bíróság Második Szekciójára osztották (Bírósági   szabályzat, 52. § 1. bek.). A Bírósági szabályzat 26. cikke 1. bekezdésének   megfelelően e Szekción belül megalakult az ügyet elbíráló Kamara   (Egyezmény 27. cikkének 1. bekezdése).   6. 2001 november 1-én a Bíróság megváltoztatta Szekcióinak összetételét   (25. § 1. bek.). Az ügyet az új összetételű Második Szekcióra osztották (52.   § 1. bek.).   7. 2002. március 12-én hozott határozatával a Bíróság részben   elfogadhatónak nyilvánította a kérelmet.   A TÉNYEK   LÉVAI ÉS NAGY KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET   8. A kérelmezők 1959-ben, illetve 1952-ben születtek és Szigethalmon,   Magyarországon élnek.   9. 1993. február 8-án a kérelmezőket munkáltatójuk, egy autógyártó cég   elbocsátotta.   10. 1993. március 4-én a kérelmezők pert indítottak a Pest Megyei   Munkaügyi Bíróság előtt törvénytelen elbocsátásuk miatt.   11. 1993. november 24-én a Munkaügyi Bíróság tárgyalást tartott és az   ügyet a Pest Megyei Bíróság Gazdasági Kollégiumához tette át. A   Munkaügyi Bíróság észlelte, hogy a kérelmezők korábbi munkáltatója ellen   felszámolási eljárás volt folyamatban.   12. Fellebbezés nyomán, 1994. február 28-án, a Megyei Bíróság hatályon   kívül helyezte a Munkaügyi Bíróság határozatát és az ügyet visszautalta a   Munkaügyi Bírósághoz.   13. 1994. augusztus 31-én a Munkaügyi Bíróság úgy határozott, hogy a   kérelmezők elbocsátása törvénytelen volt. Vagyoni káruk megtérítésével   kapcsolatos követeléseiket a Megyei Bíróság Gazdasági Kollégiumához   tette át.   14. Fellebbezés nyomán, 1995. február 27-én, a Megyei Bíróság hatályon   kívül helyezte a Munkaügyi Bíróság határozatát és az ügyet másodszor is   visszautalta a Munkaügyi Bírósághoz.   15. 1995. szeptember 28-án a Munkaügyi Bíróság hatályon kívül helyezte a   kérelmezők elbocsátásáról szóló határozatot annak törvénytelensége miatt.   1996. március 25-én a Megyei Bíróság helyben hagyta az ítéletet.   16. Ezt követően a kérelmezők különböző vagyoni követeléseket   terjesztettek a Munkaügyi Bíróság elé kifizetetlen munkabér és   végkielégítés címén. 1996. július 3-án a Munkaügyi Bíróság tárgyalást   tartott, megállapította, hogy az igények elbírálására nincs hatásköre, s az   ügyet a Megyei Bíróság csődeljárással és felszámolási eljárással foglalkozó   részlegéhez tette át, amely az alperes társaság felszámolásáért felelős volt.   17. 1996. október 22-én a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati bíróságként   eljárva hatályon kívül helyezte az 1995. szeptember 28-án és 1996. március   25-én hozott határozatokat. Ezzel párhuzamosan megszüntette a még   elbírálatlan követelésekkel kapcsolatos eljárást, s a kérelmezők ezen   követeléseit a Megyei Bírósághoz tette át. A Legfelsőbb Bíróság rámutatott   arra, hogy a fizetésképtelenségről szóló törvény 38. § (3) bek. szerint   felszámolás alatt álló gazdasági egységgel szemben követelések csak a   felszámolási eljárás keretében támaszthatók.   18. A felszámolási eljárás keretében a Megyei Bíróság 1996. december 18-   án tárgyalást tartott és elrendelte, hogy az alperes vállalat felszámoló   biztosa egészítse ki az ügyiratot.   19. 1997. január 29-én hozott határozatával a Megyei Bíróság hatályon   kívül helyezte a kérelmezők elbocsátását kimondó határozatot. 1997. április   LÉVAI ÉS NAGY KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET   24-én a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság helyben hagyta az ítéletet és   megerősítette, hogy a kérelmezők elbocsátása törvénytelen volt.   20. A kérelmezők követeléseinek számszerűsítését illetően a Megyei   Bíróság 1997. június 30-án és 1997. július 3-án tárgyalást tartott és   kifizetetlen munkabér valamint végkielégítés címén 1.827.792 forintot ítélt   meg az első kérelmező, 899.264 forintot pedig a második kérelmező   számára. A határozatot a Bíróság azonnal végrehajthatóvá nyilvánította.   21. 1997. szeptember 8-án és november 24-én a Megyei Bíróság további   tárgyalásokat tartott. 1997. november 28-án elmaradt jövedelem címén   további 681.620 forintot ítélt meg az első kérelmező, 305.685 forintot pedig   a második kérelmező számára. A Megyei Bíróság elutasította a kérelmezők   nem vagyoni kár megtérítésére irányuló kereseti követeléseit.   22. A kérelmezők fellebbezése nyomán 1998. november 26-án a   másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság helyben hagyta a kérelmezők nem   vagyoni kár megtérítésére irányuló kereseti követelését elutasító   határozatot. Hatályon kívül helyezte azonban az elsőfokú ítélet azon részét,   amelyet a kérelmezők a fellebbezésben vitattak, s a szóban forgó kereseti   követelések tekintetében az ügyet visszautalta az elsőfokú bírósághoz.   23. Az eljárás 1999. március 24-én a Megyei Bíróság előtt folytatódott.   1999. június 30-án újabb tárgyalásra került sor. 1999. július 22-én a Megyei   Bíróság könyvszakértőt rendelt ki.   24. 2000. május 23-án a szakértő a Megyei Bíróság elé terjesztette   szakvéleményét. 2000. augusztus 17-én a kérelmező előterjesztette a   szakvéleménnyel kapcsolatos kifogásait. 2000. augusztus 30-án a Megyei   Bíróság tárgyalást tartott és elrendelte, hogy a szakértő 15 napon belül   egészítse ki szakvéleményét. 2001. január 10-én újabb tárgyalásra került   sor.   25. 2001. március 29-én a Megyei Bíróság különböző címeken 58.200,   69.465 és 549.235 forintot, továbbá ezen összegek kamatait ítélte meg az   első kérelmező, 40.800 forintot és annak kamatait pedig a második   kérelmező számára.   26. 2001. április 18-án a kérelmezők a Legfelsőbb Bírósághoz fellebbeztek.   27. 2001. november 15-én a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság   elutasította a kérelmezők fellebbezését.   28. 2002. március 4-én a kérelmezők felülvizsgálat iránti kérelmet   terjesztettek a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati tanácsa elé. A   felülvizsgálati eljárás még folyamatban van.   A JOG   LÉVAI ÉS NAGY KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET   I. AZ EGYEZMÉNY 6. CIKKE 1. BEKEZDÉSÉNEK ÁLLÍTÓLAGOS   MEGSÉRTÉSE   29. A kérelmezők azt panaszolták, hogy az ügyben lefolytatott eljárás   hossza meghaladta az ésszerű időt az Egyezmény 6. cikkének 1. bekezdése   értelmében, amelynek releváns része kimondja:   „Mindenkinek joga van arra, hogy...a ...bíróság...ésszerű időn belül   ...hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában...”   30. A Kormány vitatja ezt a véleményt.   A. A figyelembe veendő időszak   31. A Bíróság először észrevételezi, hogy az eljárás 1993. március 4-én   kezdődött, amikor a kérelmezők kereseti követelésüket a Pest Megyei   Munkaügyi Bíróság elé terjesztették.   32. Az eljárás még folyamatban van. Ennek megfelelően a kérelmezők   perének teljes hossza tíz évet tesz ki. Az eljárás három bírósági szinten   zajlott.   B. Az eljárás hosszának ésszerű volta   33. A Bíróság emlékeztet arra, hogy az eljárás hosszának ésszerű voltát az   eset egyedi körülményei fényében, a Bíróság esetjogában kidolgozott   kritériumok figyelembe vételével kell megítélni, különös tekintettel az eset   bonyolultságára, a kérelmező és a releváns hatóságok magatartására és arra,   hogy mi volt a per tétje a kérelmező számára (ld. pl. a fent idézett Humen v.   Poland § 60; és Frydlender v. France [GC], no. 30979/96, § 43, ECHR   2000-VII).   1. Az ügy bonyolultsága   34. A Kormány azt állította, hogy az ügy bonyolult volt, mert összetett   követeléseket kellett elbírálni és szakértő kirendelése vált szükségessé.   35. A kérelmező nem értett egyet a Kormánnyal és azt állította, hogy az ügy   nem volt bonyolult.   36. A Bíróság megjegyzi, hogy az ügy a kérelmezők állítólagos   törvénytelen elbocsátásával és emiatt támasztott vagyoni követeléseikkel   volt kapcsolatos. Igaz, hogy könyvszakértő segítette a bíróságot a   kérelmezők követeléseinek számszerűsítésében, részvétele azonban   lényegében az 1999. július 22. és 2000. augusztus 30. közötti időszakra   esik. Ilyen körülmények között az ügyet ésszerűen nem lehet bonyolultnak   LÉVAI ÉS NAGY KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET   tekinteni pusztán a szakértő részvétele miatt. Továbbá, a Bíróságnak az a   véleménye, hogy a Kormány által hivatkozott többi indok sem ad kielégítő   magyarázatot az eljárás hosszára (ld. mutatis mutandis, Malinowska v.   Poland, no. 35843/97, § 88, 14 December 2000, nem publikált).   2. A kérelmezők magatartása   37. A Kormány azzal érvelt, hogy a kérelmezők magatartása is hozzájárult   az eljárás elhúzódásához, mivel beadványaik nem megfelelőek vagy nem   pontosak voltak. A kérelmezők vitatják ezt az állítást.   38. Nincs nyoma annak, hogy a kérelmezőknek olyan lényeges módon meg   kellett volna változatniuk kereseti kérelmüket, amely késedelmet   eredményezett volna az eljárás menetében; arra sem utal semmi, hogy a   kérelmezők visszaéltek volna eljárásjogi jogaikkal. A Bíróság ezért úgy   találja, hogy az eljárás során keletkezett késedelmek nem róhatók a   kérelmezők terhére.   3. A bíróságok magatartása és a per tétje a kérelmezők számára   39. A Kormány úgy vélte, hogy a bíróságok az általános elvárhatóság   magatartási zsinórmértékének megfelelően jártak el a kérelmező ügyében,   és hogy a hatóságok oldalán nem merült fel inaktív időszak. A kérelmezők   ezt vitatták.   40. A Bíróság megjegyzi, hogy a kérelmezők eredeti, 1993. március 4-én   előterjesztett keresete csak az 1996. július 3-i és október 22-i határozatok   eredményeként jutott el a Megyei Bíróság csődeljárással és felszámolási   eljárással foglalkozó szekciójához, amely az ügyben hatáskörrel   rendelkezett. Amint arra a Legfelsőbb Bíróság 1996. október 22-én hozott   határozata rámutatott, az ügyet kezdettől fogva a felszámolási eljárás   keretében kellett volna vizsgálni. Ilyen módon az a három éves időszak,   amely az ügynek a megfelelő fórum elő kerüléséig eltelt, gyakorlatilag   irreleváns volt és jelentősen késleltette a kérelmezők keresetének a   kivizsgálását.   Az eljárás további késedelmet szenvedett amiatt, hogy a Legfelsőbb Bíróság   hatályon kívül helyezte a Megyei Bíróság 1997. november 28-án hozott   határozatának egy részét, és bizonyos követelések tekintetében 1998.   november 26-án visszautalta az ügyet az elsőfokú bírósághoz. Ebből egy   éves megmagyarázatlan késedelem származott. A könyvszakértő bevonása   újabb késedelmet okozott, mivel a szakértő a bíróság 1999. július 22-én   kibocsátott, a szakvélemény kiegészítését célzó felhívásának csak 2000.   szeptember közepén tett eleget.   41. A Bíróság számára e három jelentős késedelmes időszak csak a hazai   eljárás nem hatékony voltával és – beleértve a szakértői vélemény   LÉVAI ÉS NAGY KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET   megkésett előterjesztését is – az üggyel foglalkozó nemzeti bíróságok   inaktivitásával magyarázható. Az eljárás kezdeti, nyilvánvaló   szervezetlenségét illetően a Bíróság emlékeztet arra, hogy a 6. cikk 1.   bekezdése kötelességként rója a Szerződő Államokra igazságszolgáltatásuk   olyan módon történő megszervezését, amely lehetővé teszi, hogy bíróságaik   eleget tegyenek az ügyek ésszerű időn belül történő eldöntésével   kapcsolatos kötelezettségüknek (ld. többek között Duclos v. France   judgment of 17 December 1996, Reports of judgments and decisions 1996-   VI, pp. 2180–81, § 55 in fine). A Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy   az eljárás elhúzódása főként a nemzeti hatóságok terhére róható.   42. Tekintettel arra, hogy mi volt a per tétje a kérelmezők számára (vö.   pl. Vallée v. France judgment of 26 April 1994, Series A no. 289-A, p. 17, §   34) – a szóban forgó munkaügyi vita számára soronkívüliséget kellett volna   biztosítani (vö. Obermeier v. Austria judgment of 28 June 1990, Series A   no. 179, p. 23, § 72) – és figyelembe véve a hatóságok terhére róható   inaktív periódusokat a Bíróság úgy találja, hogy az Egyezmény 6. cikkének   1. bekezdésében említett „ésszerű idő” követelményét a jelen ügyben nem   tartották meg. Ezért a rendelkezést megsértették.   II. AZ EGYEZMÉNY 41. CIKKÉNEK ALKALMAZÁSA   43. Az Egyezmény 41. cikke kimondja:   „Ha a Bíróság az Egyezmény vagy az ahhoz kapcsolódó jegyzőkönyvek   megsértését állapítja meg és az érdekelt Magas Szerződő Fél belső joga   csak részleges jóvátételt tesz lehetővé, a Bíróság – szükség esetén –   igazságos elégtételt ítél meg a sértett félnek.”   A. Károk   44. Lévai György 553.384.59 amerikai dollár (“USD”) vagyoni   és 2.000.000 amerikai dollár (“USD”) nem vagyoni kártérítést követelt az   eljárás elhúzódása miatt keletkezett károk megtérítésére.   1. Nagy György 304.942.81 amerikai dollár (“USD”) vagyoni   és 2.000.000 amerikai dollár (“USD”) nem vagyoni kártérítést követelt   ugyanazon az alapon.   46. A Kormány előterjesztette, hogy a kérelmezők követelései túlzottak,   s úgy érvelt, hogy a felmerült kárt a Bíróság Magyarország ellen hozott   releváns döntéseinek a fényében kell megállapítani.   47. Nincs bizonyíték arra vonatkozóan, hogy okozati kapcsolat állna   fenn az Egyezmény 6. cikke 1. bekezdésének megsértése és a kérelmezők   vagyoni kár megtérítésére irányuló követelése között. A Bíróság azonban   azt elismeri, hogy az eljárás – amelynek kimenetele fontos volt a   kérelmezők megélhetése szempontjából – elhúzódása által okozott   frusztráció miatt a kérelmezők erkölcsi kárt szenvedtek. Méltányossági   LÉVAI ÉS NAGY KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET   alapon ítélve és tekintettel az ügy körülményeire a Bíróság 8.000 eurót ítél   meg mindkét kérelmező számára nem vagyoni káruk megtérítésére.   B. Költségek és kiadások   48. A kérelmezők ilyen címen nem támasztottak követelést.   C. Késedelmi kamat   49. A Bíróság úgy találja megfelelőnek, hogy a késedelmi kamatnak az   Európai Központi Bank marginális hitelkamatán kell alapulnia, s ahhoz   további három százalékpontot kell hozzáadni.   EZEN INDOKOK ALAPJÁN A BÍRÓSÁG EGYHANGÚLAG   1. Megállapítja, hogy megsértették az Egyezmény 6. cikkének 1.   bekezdését;   2. Megállapítja:   (a) hogy az alperes Kormánynak attól az időponttól számított három   hónapon belül, amikor az ítélet az Egyezmény 44. cikkének 2. bekezdése   szerint véglegessé válik, mindegyik kérelmező nem vagyoni kárának   megtérítéseként 8.000 eurót (nyolcezer euró) és az ezen összeget terhelő   adók összegét kell kifizetnie az alperes Állam nemzeti valutájában, a   kifizetéskori átváltási árfolyam alkalmazásával.   (b) hogy a fent említett három hónap lejártát követően a kifizetés   időpontjáig a késedelmes időszakra az Európai Központi Bank marginális   hitelkamatát három százalékponttal meghaladó mértékű kamatot kell fizetni   a fenti összeg után;   3. A kérelmezők igazságos elégtétellel kapcsolatos további követeléseit   egyhangúlag elutasítja.   Készült angol nyelven, írásbeli kihirdetésre került 2003. április 8-án a   Bíróság Eljárási Szabályzata 77. § 2. és 3. bekezdésének megfelelően.   LÉVAI ÉS NAGY KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET   S. DOLLÉ   hivatalvezető   J.-P. COSTA   elnök